1. Fejezet: Pansy Parkinson

Karácsonyi szünet volt, és Draco Malfoy a Roxfortban maradt, néhány háztársával egyetemben. Az apja a szünetre Alaszkába repült, Dracónak viszont bőven elég volt a hideg itt Angliában is, és ez tökéletes indok volt, hogy az iskolában maradjon.

Éppen az ebédről tért vissza, mikor meglátta a kihívást.

*Oh, a fenébe!*

---

- MI A POKOL VAN ITT? - kiáltotta Draco két barátjának, Craknak és Monstrónak. - Ugye tudjátok, hogy ha ezt Snape meglátja, leszedi a fejeteket?!

Crak és Monstro bólintottak.

- És ugye azt is tudjátok, hogy a nyilvános hirdetéseknél a Slytherin klubhelyiség közepén ez nem tart majd sokáig?!

Crak és Monstro megrázták a fejüket. - Megbűvöltük a kihívást, ő nem láthatja!

- Ugye nem vagytok ennyire naivak, hogy azt hiszitek, hogy Snape több, mint 20 évnyi kémkedés után be fog dőlni a trükkötöknek?!

- Nem.

- Akkor miért lóg még ott?

- Mert Granger bűvölte meg!

- És? - kérdezte Draco, miután tapintatosan figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy a Slytherineknek Griffendéles segítségre volt szükségük.

- Ha Granger csinálta, működnie kell!

- Ha valaki kérdezi, én nem tudtam semmiről, amit csináltok, és különben sem tartom jó ötletnek!

- Világos – bukkant fel Pansy Draco mögött, és megszemlélte a kiírást. - De mondd, Dray, ha nem tudsz róla, akkor hogy mondhatod, hogy jó vagy rossz? … Hé, én is részt akarok venni!

- Na, akkor sok sikert! - Azzal Pansy ismét eltűnt.


---


Két órával a ház(as)társi veszekedés után kinyílt a Slytherin klubhelyiség ajtaja, és Pansy lépett be rajta.

Fáradtnak és teljesen kimerültnek tűnt. Haja kócos volt, ruhája olyan volt, mintha egy baziliszkusz fészeknek használta volna, és ezen kívül egyértelműen nedves volt. Úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban összeeshet.

Lassan elmászott a legközelebbi székhez.

De sajnos most szünet volt, ami azt jelentette, hogy az itt maradt Slytherinek 90%-a még a klubhelyiségben ült.

Mikor Pansy belépett, mindenki felé fordult, és tátott szájjal bámulták.

Mindenki, kivéve Draco.

- Pansy! - kiáltott oda neki Monstro. – Kérlek, mondd, hogy már vége is a versenyünknek!

Pansy szomorúan megrázta a fejét.

- Akkor mondd, mi történt?!

Pansy mesélni kezdett:

- Lementem az irodájába, ahol ugye mindig lenni szokott. Bekopogtam, aztán behívott. Benyitottam, és MIT LÁTTAM BENT? - Pansy szünetet tartott, az összes Slytherin tágra nyílt szemekkel, feszülten figyelt. - Egyedül volt. - Kollektív sóhaj. - Tehát beljebb mentem, felvettem a legidegesebb arckifejezésemet, és azt mondtam: „Professzor, nem tudok aludni! Folyton önről álmodom, habár pontosan tudom, hogy soha nem lehet az enyém. Egy ilyen férfi, mint ön - nagy, erős és jóképű... ezzel sosem tudnék lépést tartani, és tudom, hogy soha sem lehet, de kérem, mondjon valamit, hogy újra jobban tudjak aludni... Nagyon kialvatlan vagyok, és így nem tudok koncentrálni az órákon, mert mindig önre kell gondolnom! De nem akarok rosszabb lenni az óráján! Én csak azt akarom, hogy legalább büszke lehessen rám!”

- És aztán? - Az összes Slytherin éberen figyelt.

- Aztán megkérdezte, hogy hogy merészelem így megsérteni, és hogy melyik univerzumban élek, hogy viccet akarok belőle csinálni. Aztán büntetésből fel kellett sikálnom a pincét egy fogkefével úgy, hogy a földről enni lehessen.

Erre a kinyilatkoztatásra a szobában mindenki egyszerre nyögött fel. De Pansy még nem fejezte be:

- Miközben ő nyílván enni ment, megbűvölte a termet, így aztán mindenről tudott, amit bent csináltam. Tehát ismét súrolnom kellett. Mikor visszatért, azt mondta, biztosan éhes vagyok, és kijelentette, hogy szerzett nekem valamit enni, amit meg is kapok, ha készen leszek. Még vagy három óráig sikáltam, mikor közöltem, hogy készen vagyok.. Nem is nézett rám, ahogy megkérdezte, hogy tiszta-e már annyira a padló, hogy enni lehessen rajta. Azt mondtam, „igen” - olyan gyorsan el akartam menni, amilyen gyorsan csak lehetett. Csak annyit mondott: „Bizonyítsa be!” - majd felállt, elővette a szendvicset, amit magával hozott, elém dobta a padlóra, és ráöntötte a töklevet. „Egye meg, hogy olyan erős és nagy lehessen, mint én, maga mókamester!” - mondta azzal a gúnyos mosolyával, aztán újra visszaült az íróasztalához, ahonnan úgy bámult, mint egy szerencsétlen állatot egy állatkertben.

- Megetted? - kérdezte valaki.

- Igen, eléggé vonakodott elengedni, alig ettem meg a kaját, és majdnem a padlóra hánytam. Hagyta, hogy mindent még egyszer feltöröljek, ha nem tudnék túl tisztán enni. - Pansy hangja és arckifejezése tökéletesen kifejezte, mennyire zaklatott is volt.

Draco elhemperedett a kanapén. Mindenki őt bámulta.

- Gondold meg, Pansy, ha igazán szerelmes voltál belé, ezután egész gyorsan el fogod felejteni!


- Akkor hát jöjjön a verseny következő résztvevője! - kiáltott Crak, hogy megakadályozza, hogy Pansy Draco torkának essen.