Szerző megjegyzése:
A karakterek, a fantáziavilág J.K. Rowling kizárólagos tulajdonában állnak, bár szegény írónő sikítófrászt kapna, ha értene magyarul, ráadásul el is olvasná, mit műveltem a szereplőkkel.
A reggeli töklé
Albus Dumbledore öreg volt. Ezt mindenki tudta. És mint öreg, nem szerette a hatalmas változásokat. Mint mindig mondogatta, ő csak Voldemort hatalmát akarja megdönteni, támogatni Harryt, elhozni a békét, megformálni az új világot. Nem akar változtatni. Tényleg nem. Például ötven éve mindig csak töklevet ivott reggelre. Hogy miért? Hát mert nem szívlelte a változásokat. A rózsaszín fogkeféjét sem cserélte le ötven éve. Pitonnak tetszett. De ez egy másik történet... Tehát a világ legnagyobb varázslója leült kedvelt székébe egy verőfényes reggelen. Kezébe vette a poharat. A töklevet. McGalagony mindig szövegelt neki arról, mennyire egészségtelen ez a "lötty". "A Lángnyelv whisky felélénkít!" - mondogatta a szipirtyó. Dumbledore sokszor úgy vélte, mégis óvodába került. Pedig biztosan varázslóiskolába küldött önéletrajzot! Akkoriban még kék fogkefével villogott, de Perselus mindent megváltoztatott, amikor tanárnak állt: neki már a legújabb PINK állt a fogmosópoharában! Dumbledore ezt igazán nem hagyhatta ennyiben. Megint eltértem a tárgytól. Erről majd később. Híres- hírhedt igazgatónk kisfiús vigyorral hajtotta le a nedű felét. Ugyanazon a reggelen, természetesen. Kizárólag frisset ivott. Az már másik kérdés, előtte meddig tárolták... de az ősz varázslónak ilyen apróságokra nem jutott ideje. Neki Harryt kellett ijesztgetni jóslatokkal, meg a közelgő Voldemort elleni csatával. Imádta nézni a kissrác dühtől eltorzult arcát. Az apja is igazi egyéniségnek számított, no de Harry... ő aztán igazán feltette az i-re a pontot. Szóval ott tartottunk, Dumbledore elfogyasztotta folyékony reggelijét (évek óta alig evett, az étkezéseknél mindig színlelt. Másképp hogy a fenébe lehetett volna ilyen vékony, szikár, és hosszú orrú?!). McGalagony professzor újabb ideggörccsel szenvedve rontott be az ajtón, abban a pillanatban, ahogy az igazgató úr elhelyezte direkt erre a célra fenntartott kristálypoharát a piros-zöld abroszon. Nem, nem karácsonyt ünnepelt, sem hannukát, se semmi hindu, vagy egyéb ünnepet. Kedvelte ezeket a színeket. Meg a Mardekárt. Egész életében irigyelte a felső tízezer gyermekeit házuk remek színeiért. Neki maradt a piros-arany. Milyen ronda! A piros elment, hiszen közel állt fogkeféje színéhez, de az arany... Az öregúr sokszor elgondolkozott, Griffendél Godrik volt ennyire degenerált, vagy divattanácsadót fogadott? Bárhogyan, szegény hőslelkű tanulóknak ezek a színek kötelezően viselendőek voltak. Igazgatónk mindenképpen változtatni akart ezen, mielőtt feldobja a csizmát (belső informátoraim hírei szerint ezt, élete leghőbb vágyát sajnálatos módon nem sikerült megvalósítania). A professzorasszony rikácsolni kezdett valamit Harryről, Ronról, és Hermionéről. De hogy illedelmes legyek, Hermionéről (lányoké az elsőbbség), Ronról (aki valljuk be, kissé kétesnemű, lévén nem sok épkézláb férfiúi motívumot mutatott fel, így középre kerülhet), és Harryről. - Atya Úristen, Minerva! - sápadt el Dumbledore. - Érti már, igazgatóúr? Éjjel meglátogatták Hagridot... ilyen időkben nem sz... -Az nem töklé volt! - sikkantott fel a varázsló Hermionét megszégyenítő hangon. A döbbent boszorkányt félretolva berohant a fürdőszobába. Lekapta régi, türkizkék fogkeféjét a polcról. Nagy sietségében azonban belejtette a vécécsészébe. Minden filozófiai nehézség nélkül kihalászta volna, hisz megmérgezték, de Fawkes -szokása szerint- illedelmesen lehúzta gazdája után a toalettet. Évek óta így ment ez. Csapatmunka. Dumbledorenak a fent említett sok tennivalója miatt nem jutott eszébe leöblíteni. A főnix pedig kedvelte a vécéillatosító egzotikus illatát. Így mindketten jól jártak. Most éppen rosszul, viszont a statisztikák a jót hozzák ki többségben. A varázsló nehéz szívvel ragadta meg hű, rózsaszínű fogkeféjét, s fordította nyelét a szája felé. Úgy vélte, a bulémia sem lehet rossz dolog, ha az anorexia így bevált. Mostanában a hollywoodi sztárok erre esküsznek. Ezentúl talán főszereplőnk is. - Albus, mit művel? - hőbölgött McGalagony az ajtóból. - Hánytatom magam, Minerva. A reggeli töklevem helyett valami mást kaptam! Olyat, aminek biztosan nincs ránctalanító hatása! - Nyugodjon meg, Albus. Nyilván véletlenül a Felix Felicist itta meg. Perselus ajándékba csinált magának egy adagot. Hirtelen Dumbledore mindent megértett. Az univerzumot, a világmindenséget, a cosinus függvényt, a lábszőrborotválási alapokat... felhomályosodott. Mosolyogva eltette a fogkefét, és Fawkes helyett megsimogatta a bolyhos vécétetőt. - Ez csak természetes! Hol van Voldemort? - indult be az igazgató. - Jól érzi magát, Albus? Legjobb tudomásunk szerint Velencében nyaral. - Ó, tényleg. Megváltoztatták már a Griffendél színeit? - Még mindig nem, igazgatóúr. A rózsaszín-neonnarancs javaslatát nem szavazta meg a tanári kar. - Milyen kár. Nem baj, még dolgozok rajta! Azzal Dumbledore, tele életkedvvel és ambíciókkal, nekiállt kidolgozni az új színeket. Erre ráment az egész délelőttje, Harryt se fogadta. A fiú állítólag nagyon be akart jutni hozzá, mert új hírei voltak. Dumbledoret hidegen hagyta. Ameddig a Griffendélnek ilyen ocsmány színekben pompázik, kit zavar a világ leghatalmasabb sötét varózslójáról bármi hír? Tőle, Dumbledoretól úgyis fél. Mindenki fél tőle! - Végzett már, Albus? - érdeklődött McGalagony ebéd után. - Már majdnem, Minerva, majdnem. Érzem, ezzel sikert aratok! A boszorkány fejét verte a falba idegességében. Persze, csak képletesen. A Roxfort tanárai nem őrültek meg. Kilencven százalékuk elégségessel átment a pszichológiai vizsgálaton (kivéve Trelawneyt, de tőle idézve: "Maguk diszkriminálnak! Ez a huszonegyedik század, és diszkriminálnak! Egy látótól nem várhatják el, hogy ne legyen különleges!"). Az agg varázsló, mielőtt elhagyta az iskola területét, benyújtotta bíbor-neonzöld tervezetét, virágokkal díszítve. Szerencséjére a tanárok nagy része székrekedési problémákkal küzdött a déli chilisbabtól, így az újdonsült zászlóra tekintve, ami nem jött ki lent, az kijött fent (páran köszönőlevelet küldtek a kreatív művésznek). Főhősünk a csoportos megkönnyebbülés közben Roxmorts utcáit járta. Minden olyant megvett, amit eddig soha nem talált. McGalagony csipkés, nagyon forró kombinéjét is meglátta egy kirakatban, amit a Roxboyban (a Roxfort és Roxmorts összevont, a muglik által kedvelt Playboy mintájára készített, túl az ötvenen levő boszorkányok erotikus képeit közlő, felkapott újságban) viselt. Ebből levonhatjuk a következtetést: az igazgató nagyon vágyott néhány pár zoknira. Amiket meg is kapott. Luna Lovegood vidáman kedvelt igazgatója után rohant Roxmorts utcáján. Boldog pünkösdöt kívánva Dumbledore kezébe nyomott hat darab zoknit, különböző árnyalatokban. Az egész lényege a szín volt. Bíbor-neonzöld. Piros-zöld. És végül -szubjektíven- a varázsló kedvence: rózsaszín-neonnarancs. Dumbledore örömében meghívta kedves diákját egy reggeli töklére. -Akkor ez egy randi, igazgatóúr? - meresztette Luna így is öklömnyi szemeit. -Hova gondol, Miss Lovegood? Harry nem lesz ott... sajnálom, de úgysem tudom odacsábítani. -Harry? Engem csak, és kizárólag Hermione izgat, igazgatóúr. Dumbledore kis híján eldobta a zoknikat. Régi álma válhat valóra. Egy szőke, és egy barna lány együttléte, miközben ő is ott van. Két lány, meg ő, közös reggeli töklevezésen! Lehet ennél szebbet kívánni? -Holnap reggel várom az irodámban, Miss Lovegood. Miss Granger nyilván szívesen ébred mellettünk. -Köszönöm, Dumbledore professzor! A jóságos öreg sűrűn legyintett, mire a lány répáit lóbálva elugrándozott. A helyét szinte rögtön felváltotta Harry Potter, kivont pálcával rohanva az iskola felől. -Dumbledore professzor! Voldemort behatolt! -Édes fiam, ez nem tartozik rám... -Az elmémbe behatolt, igazgatóúr! Már megint. -Ez esetben miért aggódsz? Nem hallottam, hogy a mugliknál annyira rettegett AIDS így is terjed... nem is tapasztaltam. Viszont Harry... - vett fel komoly arcot Dumbledore az idegesedő fiúra sandítva - Eljött az ideje, hogy elmondjam neked, amit már... -Meg fogok halni? -Igen. De ne szakíts félbe! Tehát... jé, de szép gyapjúzoknik! - lóbálta meg a kezében tartott ruhadarabokat. Harry dühe kitört. Már megint (még mindig?). Otthagyta a szórakozott varázslót, aki -idézem- :"Soha nem bízik bennem! Azt hiszi, gyerek vagyok, de sokkal több mindent átéltem, mint bárki! Miért nem tájékoztat soha semmiről?". Dumbledore vidoran ballagott vissza a kastélyba. Ha szerencséje van, márpedig ma szerencséje van, még Piton haját is megmoshatja... hiába az a szexi pink fogkefe, ha mindenki először a haját látja! |