Szerző megjegyzése:
Igen, aki ismeri Ákos Andante nevezetű CD-jét, annak ismerős lehet a cím. Megsúgom, onnan vettem az ötletet ^^
És természetesen a jogok Rowlingot illetik, én csak ámokfutottam a saját szereplőmmel, és belerángattam másokat is.
A hajam az ugrándozás ütemére csapódik a hátamnak. Vészesen izzadni kezd a tenyerem, félő, hogy a sok enyelgő pár, és a fel-le mozgás hatására kicsúszik Siriuséból.
- Mert ez egy átkozott világ, amiben ketten élünk. Hidd el, nem a te hibád, hogy csak ritkán kefélünk…
Teli torokból énekelünk, ami néha röhögésbe fullad, de mindenki utánunk néz.
- Ezek mindig ilyen hülyék? – érdeklődik az egyik hollóhátas a barátjától.
- Nem, csak ha együtt vannak – von vállat a másik, miközben elhaladunk mellettük.
- Lehetne tiéd még heti két óra, ha ki nem fekszel, de az csak plusz kis móka. Liftben, vagy ágyban, nekem ugyanúgy tetszel…
Sirius ugatós nevetése szó szerinti vihogásra kényszerít, igyekszem nem elesni az estélyimben. Legalább amíg kiérünk.
- Mikor a barna hajadra rásüt a holdfény, szeretlek, bár nem tudom mér’. Szóval csak megvonom a vállamat… És a kebleid közé teszem az államat…
- Black! Miss Ecker! Miféle szövegeket kántálnak a Roxfort folyosóin?
Kifulladva fékezünk le McGalagony előtt. Sirius csak vigyorog, nekem a tanerőre koncentrálni is kissé nehézkes. Hetedikesek vagyunk. Még utoljára megtehetjük.
- Tudja tanárnő, ez Koponyarombolók dal. A kedvenc együttesünk – mutat magára Sirius, és a falra, ahol szerinte nekem kéne lennem.
- Ilyen alantas szöveggel képzelem, milyen építő jellegű lehet a hallgatása. És… mi ez a hajában, Black?
Sirius részegesen sármos félmosolyt villant McGalagonyra.
- Hajpánt.
- Hajpánt?
- Az.
- Minek az magának?
- Mert így, hogy nem lóg folyton a szemembe a hajam, jobban csodálhatom a szépségét, tanárnő.
McGalagony nyúzott arcán halvány mosoly terül szét. Kicsit enged.
- Menjenek… De mellőzzék ezt az alpári modort!
- Igenis, McGalagony professzor! – tisztelgünk felhőtlen jókedvvel.
Miután elviharzik mellettünk, összenevetünk Siriusszal. Szorítja a kezemet, és miután túlteszem magam a rohamon, újra szökdécselünk, befejezzük a dalt.
- Mikor barna hajadra rásüt a holdfény, szeretlek, bár nem tudom mér’. Szóval csak megvonom a vállamat, a vállamat… És otthonomnak nevezem az ágyadat…
**
Fogalmam sincs, hogyan kerülünk ki mindannyian a parkba. Túl letisztult az egész világ. Nem érzek semmit, csak elégedettséget, és talán olyasmit, ami mostanában ritka errefelé. Boldogságot.
Azt hiszem, Sirius kezd el legelőször vetkőzni. Remus értetlenkedése vág a fülledt melegbe, mi meg se tudunk szólalni. Sirius csillogó szemekkel ránk néz, vigyorog.
- Fürödjünk egyet.
Vállat vonok, majd rögtön a hátamon levő cipzárt kezdem el lehúzni, gondolkodás nélkül. Most az hiányzik a legkevésbé. Nem akarok.
Belecsobbanok a hűsítő vízbe. Régen úsztam már, úgy emlékszem. Utoljára talán a régi háznál, vagy még azelőtt, mégis könnyedén tempózom a fényporos hullámokon. Van, amit nem lehet elfelejteni.
Csillagok alatt fekszik a test
Az enyém, a tiéd, mindenkié
Könyörögnék, hogy engem szeress…*
Talán percekig, talán órákig pancsoltunk bent. Eltűnt az időérzékem ma éjjelre. Jó így, háton fekve, miközben a csillagpettyes éjszakát bámulom. Valami szorít a mellkasomban. Fel akarok ülni, elmondani ennek az öt-hat embernek, hogy örülök, örülök, hogy még élnek, örülök, hogy velük élhetem át ezt a fullasztó kora nyári éjszakát. Mielőtt végiggondolnám egyáltalán, Sirius szeme tűnik fel a csillagok mellett. Fölém hajol, de csak néz, kérdőn, mintha azt várná, fejtsem ki az előbbi gondolatomat. Egy falatnyi csönd.
- Azt hittem, legalább melltartó nincs rajtad – mondja végül.
Nevetve eltolom a fejét a látóteremből.
- Úgy ismersz te engem?
- Ugyan, Lily még a ruháját is fél levenni…
Tekintetem megkeresi az említettet, aki ázott ruhájában, átkarolt térdekkel ül a földön, James mellett.
- Ne már, Lil, annyira bepiáltunk, hogy arra se emlékeznénk, ha meztelen lennél. Ők se. Szóval vesd le magadról azt a mázsás göncöt, van egy olyan javaslatom – szólok oda neki mosolyogva.
A rám pillantó smaragdzöld ragyogás úgy érzem, mintha elvakítana egy másodpercre.
- Reménytelen. Még előttem is nehezen volt hajlandó – veti közbe James.
Lily dühösen felkel, és egy egyszerű csomó kioldásával leejti magáról a fürdés előtt lágy esésű selyemcsodáját. Újabb csönd következik, csak fekszünk. Megnyugtató hallani mindenki lélegzetét, ahogy körbevesz, mint egy burok. Oldalról Sirius melege, és a lassú szívdobbanásainak rakoncátlanul szabályos üteme ringat. Úgy szeretnék majd emlékezni erre az érzésre…
Hirtelen a karjaimra támaszkodom, sajog az oldalam, mintha a bordáim szurkálnának. Hűvös szellő fodrozza végig a tó víztükrét.
- Valami gond van, Joy? – ül fel Sirius.
A nyirkos tenyere végigsimítja a vállamat.
- Nem, csak…
Nem tudom, hányan vannak. Lehetnek ezren is, de az is lehet, hogy csupán öten. Pánikszerűen ragadnék pálcát, de már késő, valaki elröpíti, a ruhámmal együtt, valaki sikít, valaki ordít, valaki röhög. Megragadják a hajam, és én egy jó nagy csomót otthagyva a pálcámért vetődöm. Közben Sirius érintését érzem a bőrömön, még mindig. A derengő sötétben tapogatózok a nyamvadt fadarab után, közben kántálom magamban, hogy úgysem ölnek meg, nem lesz semmi, ez csak megfélemlítés, nem kell aggódnom, úgy teszek, mintha érdekelne, mintha tudnám, mi történik most. Az ujjaim egy elhagyatott pálcára kulcsolódnak, nem tudom, az enyém-e, vagy egy halálfalóé, csak oldalt dőlök, és célzok valakire, akinek mintha libbent volna a köpenye. Lassan feltápászkodok, és igyekszem látni, mi folyik itt, tényleg igyekszem, de a fejemben csak Sirius felbukkanó feje van, ahogy az ajkai végigszántják a mellkasomat, a szegycsontomat, aztán megtalálják az ajkaimat, és a testem minden porcikája azt sikoltozza: „Dugj meg! Dugj meg!”, csak így, paráznán, szinte érzelmek nélkül, mint az állatok, egyszerűen ösztönös természetességgel. Egy fekete alak nekem vágódik, torkon ragad, mint a hirtelen jött szerencsét, és az agyam még mindig Siriuson jár, ahogy hozzám simul, ahogy átadja magát nekem, és fordítva, akkor is, most is, mindig is. Nem értem, mi ez az egész, nem is akarom érteni.
Valaki sikoltozik párat, aztán félbemarad a rémület, mintha elvágnák a torkát. Egy szakadó báli ruha libeg lefelé az égből a mélykéken tündöklő csillagok előtt. És én nem tudom, hol vagyok, nem tudom, mit csinálok, nem tudom, a világ összes piáját megittam-e, vagy egy cseppet sem. Nem tudom. Nem tudom…
**
Nem igazán fogom fel, ami körülöttem történik. Amikor az orrom alá dugnak egy papírt, amin Malfoy, Avery és a többi mocsok neve áll, szótlanul ráírom Rodolphus Lestrange nevét. Most akár a csillagok alatt fekhetne a rothadó testem. Csak egy levegőben zuhanó ruhát látok az éjsötétség előtt. Hallom Lestrange gyűlölködő, kéjes hangját a fülemben csengeni. Mást nem. Csak azt, hogy megerőszakol, meg Lilyt is, vagy bárkit, sokszor, ahányszor, ahogyan csak akarja. Aztán a beleimmel teríti be a padlót. Vagy egyszerűen csupán a véremmel. Vagy a hangszálaimon hárfázik. Mert megteheti.
Dumbledore a vállamra teszi a kezét. A szája a Joy nevet tátogja. Süket vagyok rá. Nyugtató szemekkel beszél hozzám. Nem hallom, professzor. Nem hallom.
*Ákos-Csillagok alatt (L) Illetve a saját fantáziám is benne van, ugyanis a mindenkié a dalban akárkié, csak én rosszra emlékeztem...de az én verziómat énekelgettem írás közben, úgyhogy maradt ez :] Érdemes meghallgatni... ;)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
