Rózsaszín Gyűlés

Halálfalógyűlést összehozni, egy jó kis támadással megspékelve Voldemort Nagyúrnak mindennapos dolog. De fogalma sem volt, mibe vág bele mikor Valentin-napra időzített... Mininovella szív alakú körrel, szerelmes halálfalókkal, pink talárokkal, visítozó naptárral, és nem utolsó sorban Voldemort roxforti, hű szerelmével...

A Sötét Jegy érezhetően felizzott, Féregfark pedig halkan nyögve bukott le a padlóra. Szánalmas. A legmegvetendőbb halálfaló, de néha mégiscsak hasznos tud lenni. Talán nem is volt olyan rossz ötlet engedni Rookwood unszolásának akkor régen, hogy fogadják már be a szeretőjét is… Vajon együtt vannak még?
A csendet jópár pukkanás törte meg diszkréten, s a sorrend és a különböző hangmagasságok külön kis dallamot adtak ki együtt. A Nagyurat kínosan emlékeztette a Titanic főcímdalára, és az első lányra, aki volt olyan vakmerő visszautasítani őt, tizenegy évesen apró, de igencsak sármos gólyaként a Roxfortban… szörnyű érzés volt. Bár később főleg a lánynak.
A halálfalók szépen lassan közeledtek a hátat fordító Voldemort felé, aki a naptárat bámulta. Egy kissé giccses téli tájkép alatt (ahol a gyerekek hóembert építettek, lassan szitált a hó, és két szerelmes egy fa mögött csókolózott) a február 13, kedd felirat látszott. És felette hatalmas, piros betűk lüktettek, a „lejárt! Tépj le, tépj le, tépj le, légysziii!” mondatot kiadva. A Sötét Nagyúr elfintorodott – már régóta szerette volna elpusztítani az állandóan elmés tanácsokat adó kis naptárat, de nem tehette. Bellatrix még megsértődne, az ő karácsonyi ajándéka volt, a fiacskája készítette, direkt A Gonosz Bácsinak, Aki A Drága Mamikájának Főnöke. Lassan intett a pálcájával, s a lap lehullott a földre. Voldemort pedig rögtön megbánta az elhamarkodott döntést…
Abban a pillanatban, ahogy a lap földet ért, a naptár megnőtt. Hatalmas, az egész falat beborító rikítórózsaszín poszter lett belőle, amit sűrűn borítottak a Valentin-nap feliratok, és a közepén apró szív alakú buborékok csókolózó szerelmeseket mutattak, akik igencsak belefeledkeztek a tevékenységükbe. Ha jobban megnézte, mindenki az ismerőse volt… baloldalt, fent például az az idióta mugliimádó Dumbledore tapadt Madam Cvikker szájára. Jobbra mellettük pedig Pansy Parkinson feledkezett bele egy hugrabug-címeres talárt viselő alakba… aki a bal markában egy „egyetlen Ernie-mnek” címzésű csomagot szorongatott. És ott lent pedig… nem, ez nem lehet igaz! Minerva McGalagony és Frics… macskája, Mrs Norris. Brrr… Az utolsó két kép annyira nem is volt ijesztő, diákpárok smároltak rajta különböző helyeken, ha megerőltette magát, és visszaemlékezett a Mógus fejében eltöltött időkre, még a nevüket is fel tudta idézni. Fent Hannah Abbott, és egyik halálfalójának fia, Crak, a másikon pedig valami Partil vagy Patil egy teljesen ismeretlen arcú gyerekkel… aki körülbelül tizenegy éves lehet. Bravó, kisasszony.
Nem bírta tovább elviselni a képet, ami most romantikus filmek zenéjét kezdte el játszani, és a szerelemről idézgetett innen-onnan. Megfordul hát, és úgy érezte, legjobb lenne a föld alá mászni.
A halálfalók egytől-egyig rózsaszínbe voltak öltözve, nőktől a legnagyobb macsókig. A kör pedig gyanúsan szív alakúra sikeredett. Avery a mellette álló kezét szorongatta, Voldemort szerencsére nem látta, kiét, így is felfordult a gyomra a hirtelen szétrebbenő Bellatrix Black és Monstro láttán. A nő száján elkenődött a rúzs.
A Nagyúr kissé megrázkódott, mintha le akarná söpörni magáról ezt a szerelmes szennyet, és a kör közepére lépett. Úgy érezte, ha mondjuk a plafonra bámulna, már azt is rózsaszínnek látná, a sok-sok halálfalóbámulástól.
- Tehát, barátaim… azért hívtalak titeket, mert mára egy kis akciót terveztem. Rövid lesz, de felettébb hatásos. Némi kínzás is belefér, és minél több halott, annál jobb. A megszokott csoportok álljanak össze – némi szünet, amíg a halálfalók átrendezték magukat – Luciusék Madam Puddifoot londoni kávézójára csapnak le, Lestrange-k csoportja egy mugli kávéházat rohamoz meg, Rookwoodék pedig… ehh, Rookwoodék oda mennek, ahová tetszik. Én Luciusékkal tartok… és emlékezzetek, minél több hulla, annál jobb!
- De Nagyúr, hiszen Valentin-nap van… - Avery hangja megremegett, miközben mesteréhez szólt, ám egy apró puszi kedvesétől megnyugtatta. – a szerelem ünnepe, és ráadásul a Bálintok névnapja! Ezt nem tehetjük!
- Avery! Jegyezd meg mindenkorra: gyűlölöm a Valentin-napot. Mint minden ünnepet. Most pedig takarodjatok, mind! El innét!
Sok-sok apró pukkanás, és a terem majdhogynem kiürült. Csak két alak maradt ott: egy rózsaszín és egy fekete. A pink taláros közelebb lépett Voldemorthoz. Fejéről leemelte a csuklyát, a Nagyúr pedig hátrahőkölt. Hisztis Myrtle állt ott, szellemtestét csak a rózsaszín talár takarta.
- Szervusz, Tom… mi újság veled?
- Sz-szia, Myrtle… tulajdonképpen semmi különös… én lettem a legnagyobb sötét varázsló a földön, majdnem halhatatlanná váltam, amúgy semmi extra. És veled?
- Mint látod, nem túl sok… a Roxfortban kísértek, abban a WC-ben, ahol megöltél.
- Aha… és izgalmas?
- Hát, néha valaki betéved, de általában telesírom a mosdót, hogy kint maradjanak. Már régóta meg akartam kérdezni… de nem tudtam találkozni veled. Most az egyik halálfalót idehozott, miután tettem neki egy apróbb szívességet… Szóval nem gondolod, hogy kicsit durva bosszú volt egy tizenegyévesen elkövetett sérelemért? Mármint érted… én csak visszautasítottalak. Tizenegy éves voltam, az ég szerelmére!
- Én pedig szerettelek! Hogy tehetted ezt velem?
- És te…? Te hogy tehetted ezt velem…
- Bocsáss meg… elragadott a hév. De tudnod kell, hogy még most is szeretlek… és senkim nem volt azóta,
- Én is Tom, én is szeretlek…
És megcsókolták egymást. Hiába… Valentin-nap volt.

Véleményt írok