Figyelmeztetés: nincs

Korhatár: szívem szerint nem tennék, de azért egy 12 sosem árt...

Megjegyzés: Minden jog J. K. Rowlingot illeti. Én csak kölcsönvettem az egypercesem megírásához a szereplőit, mindenki beláthatja, ezek nélkül nem sikerült volna még ennyi sem... 

És lőn világosság...

A varázslótársadalmat hétfő este megrázó hír sokkolta: Cornelius Caramel miniszterelnököt megölték. Az egész világot elgondolkodtatta a gyász, mindenki tudta: radikális változások lesznek. Bizonyára már minden kedves olvasó kívülről fújja a történteket, én mégis elmondom pár mondatban. A Mágiaügyi Minisztérium falai közt egy árny rejtőzött, sötét volt, és rejtélyes. Csak annyit tudunk róla, hogy hosszú, szőke haja kilógott fekete csuklyája alól, maszkja mögött szinte világított szürke szeme, és kígyós sétapálcájával csaknem szétrepesztette a csempéket. Mindezt a portás, Mr. Andersen vallomásából ismerhettük meg. Senki nem tudja, hogy az ismeretlen férfi hogyan jutott be az épületbe, Mr. Andersen megesküdött rá, hogy az utolsó két ember, aki belépett a kapun, az Lucius Malfoy és Anne Hunter volt (aki több pletyka szerint Mr. Malfoy szeretője). Azonban ők is még este kilenc óra előtt érkeztek, és fél tízre az épület kiürült. Az utolsó távozó kiléte homályos, Mr. Andersen szerint magas, vékony férfi, fekete talárban; szemei vörösek voltak, és volt valami furcsa dolog az orrával. Az aurorok elkezdték a nyomozást, de pillanatnyilag senki ehhez hasonló személyt nem sikerült még kézre keríteniük. Cornelius Caramel halála viszont tiszta, és átlátható volt, a gyilkos az irodájában támadta meg, egy egyszerű halálos átokkal végzett vele. Szakértőink szerint az iratokhoz nem nyúltak, dulakodás nyomai nem fellelhetők. Sokkal inkább kérdéses az indok. Nos, ezt még eddig senki nem tudta megválaszolni. Nem lépett érvénybe a közelmúltban semmiféle rendelet, a család szerint Mr. Caramelnek ellenségei sem voltak, és még a választás is jóval odébb van. Mi késztette mégis a gyilkost erre a radikális tettre? Ez az, amit talán sohasem tudunk meg.

Cornelius Caramel temetését szerdán tartották, szűk körben, csak barátok, és családtagok vehettek részt rajta. A gyászbeszédet Lucius Malfoy mondta el; könnyek közt vettek örök búcsút Mr. Carameltől. Azonban úgy néz ki, a miniszter -pardon, exminiszter- úszta meg legjobban a dolgot: ő csak csendben meghalt, míg a világot kételyek fenyegetik. Választást indítottak, hogy elkerüljék a válságot. A nevezők állami jelölés útján kerültek a versenybe, összesen három napig tartott az egész ceremónia. Albus Dumbledore, a sokak szerint legesélyesebb jelölt a világ megjavítását ígérte. Mondatai <i>világosak</i> voltak: „A miniszterúr halála nem adott mást, csak lehetőséget. Új helyzetet teremtett, hogy új világ teremtessék. A minisztériumi betörések csak fokozódtak, és hiába őrizték az ajtókat, végül megtörtént a baj. Bár jómagam másra számítottam, nagyobb tragédiára, így sem mi jöttünk ki a legjobban ebből az egészből. Ha én ülök majd azon a széken, nagy változások lesznek. Az Azkabant nem dementorok, hanem szakképzett aurorok fogják őrizni, az iskolák nagyobb támogatást kapnak, az édességboltok felemelkednek. Voldemort Nagyúr közelgő uralmát meggátoljuk, és eloszlatjuk a fellegeket, hogy végre kisüthessen a nap az égen.” Szavai botrányt kevertek, főleg a feketemágus, Lord Voldemort feltámadását illetően. Mindenki tudja, hogy halott, közel 15 éve már, lassan számolni sem érdemes. A szakértők úgy tartják, e név megemlítésével vesztette Mr. Dumbledore a legtöbb szavazatot.

A második jelölt mindenkinek meglepetést okozott: az alig 16 éves Harry Potter emelt fővel vonult a mikrofon mögé. „A rémuralomnak vége. Eljött egy új korszak ideje, egy jobb korszaké. Ahol mugli és varázsló élhet egymás mellett békében, ahol a házimanók is jogokat kapnak, ahol véget ér az erőszak. Voldemort feltámadt. Saját szememmel láttam, és most mindenki láthatja. Egy ember meghalt! Egy halálfaló ölte meg, nem kétséges. Meg kell állítanunk a sötétet, különben nem találunk majd ki a ködből. A dementorok bevonásával igazi csókcsata veszi majd kezdetét, nyomorult gyilkosok kerülnek majd a túlvilágra, az ártatlanul börtönbe kerülteket, és a szökött rabokat pedig bíróság elé küldjük, majd egy tárgyalás dönt az életükről. Halál a halálfalókra, halál Voldemortra, halál a Malfoyokra!” Kissé talán túl érett beszéd volt ez egy kamasztól, de mindenki egyetért vele, hogy ő is elrontotta. A Nagyúr emlegetése most sem győzött meg sok embert, a Malfoyok megfenyegetése pedig kishíján ki is zárta az ifjú Pottert a szavazásból.

A harmadik, és egyben utolsó jelölt, úgy tűnt, megfelel minden elvárásnak. Lucius Malfoy beszédével megannyi támogatót gyűjtött, és senki sem vonta kétségbe, hogy ő nyeri majd a szavazást. „El kell fogadnunk, hogy az embereknek több csoportja van - kezdte Mr. Malfoy. - A muglik fel sem érik ésszel, hogy nincsenek egyedül, önelégülten hiszik azt, hogy uralják a világot. Múltjukkal nem törődnek, ugyan miért érdekelné őket a jövő? Aki pedig nem akar élni, nem is méltó az életre. A sárvérűek – pardon, mugli szülőkkel rendelkezők – már felkapaszkodtak, küzdenek a létért. Hát küzdjenek a miénkért is! A tiszta vér adottság, ezzel senki sem száll vitába. De ugyanilyen adottság a szép arc, a gyönyörű alak is, hát az nem jár előnyökkel? A világ züllött, ugyan miért próbálnánk meg jó útra téríteni? A bordélyházak élvezetet nyújtanak, az ópiumbarlangok kikapcsolódást, pihenést adnak, miért kéne mindezt eltörölni? A gyilkosság sem más, mint lehetőség, egy ajándék, hogy új életre léphess. Akinek hőskomplexusa van, mentsen meg egy másik világot, ha ez már nem sikerült neki. Én nem akarok újítást, felelőtlen ígéreteket, ostoba térítéseket. Csak éljünk, amíg lehet, és ha már nem lehet, hát távozzunk büszkén.” Mindenki tudta, mit jelentenek ezek a szavak. Reményt adtak, beletörődést a létbe, a halandók fellélegeztek – végre valaki, aki nem akarja megváltani a világot. Vagy legalábbis nem hangoztatja.

Péntek délután nagy közönség gyűlt össze, mindenki kíváncsi volt, habár pontosan tudták: felesleges a peace zászlót lengetni - inkább a Love Lucius kitűzők arattak nagy sikert. Hát igen, a megbűvölt trombiták harsogtak, és mindenki Lucius Malfoy nevét üvöltötte. A kis Potter jól mondta: új korszak kezdődött. A bordélyházak megkapták az iskoláknak szánt támogatásokat és pénzeket, új felszereléseket vehettek, és új tanulókat képezhettek ki. Az ópiumbarlangok elismertek lettek, az Azkaban pedig teljesen megújult: gyermekmegőrző címszó alatt átépítették, próbaidőre felvettek egy új nevelőnőt, Mrs. Bellatrix Lestrange-et, hogy gondoskodjon az első csoportról. A kis csapat első napjai élményekben gazdagon teltek: Neville Longbottom, Luna Lovegood, Hermione Granger, Ronald Weasley, és a kis Harry Potter nagyon jól szórakoztak. A világ megtisztulni látszott, nem zavart már senkit a jó és a rossz párharca, hisz a többségnek egy dolog volt a Jó, és a Sötét. Lucius Malfoy egyik nyilatkozatában közölte, hogy Voldemort Nagyúr nem éledt fel - csupán testet öltött. A nép kitörő ujjongással fogadta a megjelenő Mr. Denemet, aki biztosított mindenkit, hogy nem esik bajuk, amíg azt ő jónak látja. Az elnökúr kiadott egy rendeletet is: hogy a miniszterelnök felett egy ember áll csupán, a Világ Ura. A Világ Ura és a Miniszterelnök pedig szövetségbe lépett, eltörölték a főbenjáró átkok használatát korlátozó törvényt, és a kiskorú bűbájgyakorlására vonatkozó rendeletet is. Külön óvodát és iskolát hoztak létre a Halálfalók gyermekei számára, hogy megakadályozzák a vérek keveredését. A felhő eloszlott, és újra kisütött a nap, hogy arany fényével végigsimíthasson a szőke hajkoronán, és a kopasz fejbőrön...

Anne Hunter             

a Halálfaló Hírlap főszerkesztője