Szerző megjegyzése: A címért és a bétázásért köszönet Susan Krebernek! Korhatár 16, slash... mit mondjak még? Olyan középkategóriás kis humorka ^^

Ő, Akit Nem Dugunk Nevén

- A rohadt életbe, kitépi az egészet! Crucio!

Na azért. Így már sokkal jobb. Mégis mit képzelnek?! Ezek a szolgák nincsenek tisztában a hajam értékével. Pedig tincsenként 100 galleont ér. Egyetlen megengedett hozzáérési mód a beletúrás, de még szex közben se tépheti senki. Azért vannak határok...

- Lucius, uram, az apja azt üzeni, hogy Mr. Denem megérkezett, és kéri Lucius uramat, hogy fáradjon le a szalonba... - dadogja egy házimanó, közben pedig aggodalmas pillantásokat vet a padlón szenvedő, sikító szobalányra. Én megmondtam apámnak, hogy nem kell női alkalmazott, azokat dugja csak ő, én szobafiút akarok. Ők, azt hiszem, másért sikítoznának.

- Mondd meg apámnak, hogy egy perc, és ott leszek – rúgok belé, egy nyekkenéssel földet ér, aztán kiszalad a folyosóra, és eltűnik végre a szemem elől. Én meg leveszem az ingem, és úgy kapom magamra a méregzöld taláromat. Bőröm így még világosabbnak tűnik, én meg még kihívóbbnak. Remek, így már üdvözölhetem a vendégünket. Megnézem még egyszer a hajam, csak a biztonság kedvéért, aztán miután meggyőződöm róla, hogy ennél tökéletesebb már nem is lehetne, elindulok ki a folyosóra, le a lépcsőn, át a szalonba.

- Lucius, végre ideértél – sziszegi apám, tudtomra adva, hogy már egy ideje várnak rám. Én csak vállat vonok, jelezve, hogy csak elegánsan késtem, mint jó házigazdának illik, aztán Denem elé sétálok. Még sosem láttam, de apám azt mondta, igen szemrevaló. Hát inkább térdrevaló, ha engem kérdez. Óh igen, el tudnám viselni magam előtt. Rövid, koromfekete haj, világos, kékeszöld szemek, gonosz tekintet, vékony ajkak...

- Tom Denem – mutatkozik be, feláll, és felém nyújtja a kezét. Én édes mosollyal viszonzom a gesztust, és, azt hiszem, az ő arcán is megjelent <i>az</i> a vigyor. Apám jól mondta, kedvelni fogom én, ebben biztos vagyok.

- Lucius Malfoy, szolgálatára... - darálom el a szöveget, felé biccentek, aztán elengedem a kezét, és leülök vele szembe a fotelba. Apám kígyós sétapálcájára támaszkodik, úgy markolja az ezüstfejet, hogy ujjai már csaknem hófehérek. Egy kicsit talán izgul, de megnyugodhat, sikerült jó benyomást tennem a fontos vendégre. Hát még ha majd igazán benyomom!

- Apádtól már sokat hallottam rólad, és egy cseppet sem hazudott, tényleg elbűvölően szép vagy... - kezd bókolni, én meg csak enyhén felvonom a szemöldököm. Most mondjam, hogy tudom?

- És úgy hallottam, osztod a nézeteimet is. De hát mi mást várnék ettől a tökéletes családtól? Aranyvér, ó igen. A legtisztább, csupán egyetlen véla ős, nem igaz? Igen-igen, meglátszik. Engem máris elcsábított... - Tekintetével szinte megerőszakol, megnyalja ajkait, majd folytatja: - Igazán boldoggá tennél, ha csatlakoznál hozzám. A világ új úrért kiált, és én szívesen átveszem a szerepet, és megtisztítom a Földet a mugliktól és a sárvérűektől. No meg Dumbeldore-tól – villan meg a szeme, apám meg serényen bólogat.

- Oh igen, Mr. Denem, azt hiszem, mindenben egyetértünk – mosolyog, és elbűvölten bámulja őt. Én ujjaimat végigfuttatom csupasz bőrömön, ismét magamra vonva ezzel Tom figyelmét.

- Nos, Mr. Denem, mit szólna, ha megmutatnám önnek a kúriát? - állok fel segítőkészen, és apámra nézek, hogy engedélyezze. Ő csak bólint egyet, én meg ismét gonosz mosolyra húzom a számat.

- Igazán kedves, Lucius... Felőlem már mehetünk is.

- Akkor én visszavonulok a szobámba, szóljon, ha szüksége lenne rám, Mr. Denem! - hajol meg apám, majd kisétál a szalonból. Én még megvárom, míg a sétapálca kopogása elhalkul, majd Tomhoz fordulok.

- Mit szólna, ha a szobámmal kezdenénk?

- Ugyan, Lucius, kérlek, tegeződjünk – legyint Tom, jelezve, hogy gondolatban nyugodtan kiegészíthetem a mondatát azzal, hogy „ha már úgyis megdugsz”. Bár lehet, hogy ő nem ért egyet az alannyal, de ez úgyis megváltozik cirka öt percen belül. Ha nagyon kritikus, tíz.

- Te csak gyere utánam – indulok el kifelé, fel a lépcsőn, végig a folyosón, ő pedig csak fut utánam, kiéhezve. De ezen mindjárt változtatunk.

Pálcámmal megpöckölöm a kilincset, mire az ajtó lassan, engedelmesen kinyílik. Tom addigra utolér, karjait a csípőmre csúsztatja, szorosan hozzám simul, és a nyakamba csókol. Kis türelmetlen. Bevágom az ajtót, magammal rántom Tomot, aztán egy egyszerű bűbájjal hangszigetelem (az ajtót, nem őt), és behatolhatatlanná teszem a szobát. Itt ma csak én fogok behatolni, de én mélyre.

- Ha jól értettem, te leszel az új Világ Ura, igaz? - kérdezem, miközben vontatottan megszabadulok a taláromtól. Ő közelebb lép hozzám, és segít csupasszá tenni a vállam.

- Oh igen. Az új nevem Voldemort Nagyúr, a világ legnagyobb sötét varázslója vagyok... - mutatkozik be hosszabban, aztán közelebb lép hozzám, hosszú ujjaival végigsimít arcomon, majd vadul ajkaim után kap. Melegszik már a hangulat, igyekszem szétszedni a talárját, kigombolni az ingét, és lerángatni róla a nadrágot. Ez így egyszerre kicsit sok, de igyekszem. Miután minden feladatot elvégeztem a vetkőztetési-listáról, ideje elővenni a hogydugd listát. Egy kis gondolkozás után az ágyamra lököm, lábait pedig a vállamra teszem.

- Lucius... Mit csinálsz? - nyögi kissé zihálva, pedig még tényleg nem csinálok semmit.

- Megduglak – világosítom fel, aztán folytatnám, amit elkezdtem, de elkapja a kezem.

- Azt hiszed, te lehetsz az aktív? - vonja fel a szemöldökét, mire én is leutánzom.

- Hogy látod, Denem? - kérdezek vissza, és már csak azért is előrébb nyomulok a farkammal, ha el sem érem a célt.

- Malfoy, 1: ne hívj Denemnek! 2: nem figyeltél? A Világ Ura vagyok, baszd meg!

- Megbasznám, ha befognád végre! - Kezdek ideges lenni. Ő vicsorog felém, és még mindig fogja a kezem. Ez így nem lesz jó. Jöhet a jól bevált módszer...

- Belépek abba a csini kis klubodba, ha ide tolod a csini kis segged, Denem – búgom mézesmázosan, ő viszont még mindig mérges.

- Belépsz a Mugliölők közé? Leteszed rá a megszeghetetlen esküt? - vonja fel a szemöldökét, és meg ismét elmosolyodom.

- Mihelyst adsz neki egy fokkal normálisabb nevet, igen... És ha lehet, előbb hadd intézzük már el a dugást részt, kezd fájni a vállam a sípcsontod alatt... - sziszegem, ő meg csak biccent. Azt hiszem, én vagyok az első tag. Szegénynek el fog használódni a segge, mire összeszed egy sereget.

- Meg kell esküdnöd! Honnan tudom, hogy valóban belépsz-e, és utána nem hagysz magamra? - kérdezi gyanakodva, én meg sóhajtok, már nagyon kezd elegem lenni belőle. Nagyúr ide vagy oda.

- Mit csináljak, hogy megdughassalak végre?

- Add ide a pálcám – mutat az éjjeliszekrényre, én oda hajolok, közben végigsimítom a mellkasát, majd kezébe nyomom a pálcát.

- Egy kicsit fájni fog... - Ezt én akartam mondani, úgyhogy most nem értem. Lemaradtam volna? - Auuuuu! Mi a francot csinálsz? - sziszegem, és a kezemhez kapok. A bal alkaromon egy felágaskodó kígyó virít.

- Ez az új jelünk – mosolyog büszkén Tom, és látszólag elégedett művével.

- Nem lehetne valami kevésbé buzis? Mondjuk valami menő halálfejes? - vetem fel az ötletet, ő elgondolkozik, aztán még egy pöccintést és egy adag fájdalmat kapok. Na, így már mindjárt jobb.

- Kiélted minden perverz fantáziádat, és megdughatlak végre? - türelmetlenkedek, de már tényleg nagyon elkéne az a segg... Ő csak bólint, én meg végre belé siklok.

- Ahhh... - nyög egyet, biztosítva, hogy még mindig jól célzok. Megdicsérem magam, aztán lökök egyet a Nagyúron. Egyre gyorsabban mozgok benne, közben néha lehajolok hozzá, és ajkaiba harapok. Aztán egy hörgéssel megadom magam, és feltöltöm Tom önbizalmát. Ő is elszáll, most takaríthatom a mellkasát. Bár ezt nálunk a házimanók végzik, most kivételt teszek, és nyelvemmel végigsiklom rajta. Tom elégedetten sóhajtozik, de hát mi mást várnék? Ez már az alap.

- Akkor üdvözöllek a Halálfalók között, Lucius – leheli a nyakamnak, én meg felvonom a szemöldököm. Nos, ez már sokkal jobb, mint a Mugliölők. Azt hiszem, dugás közben jön rá – folyik belé – az ihlet. Ha akar még valamit, én elég kreatív vagyok... Összeszedem a ruháimat, felé dobálom az övét, és gyorsan felöltözünk. A folyosóról apám sétapálcája hallatszik, aztán már lábdobogás is. Én a tükör előtt rendbe teszem a hajam, aztán vendégemhez fordulok.

- Nos, Tom, megnézzük apám szobáját is? - kérdezem gonosz mosollyal az arcomon, ő meg csak válaszul hátulról hozzám simul...

Epilógus:

Tom Denem (azóta már mindenkinek csak Voldemort) jó kis sereget gyűjtött, copyright-olta a Halálfaló nevet és az alkartetkót, és most már az egész világ ismeri. Lucius főtag lett, a Nagyúr jobbkeze, segített neki, amiben csak tudott. És azóta is csak ő az egyetlen nyilvántartott, akinek sikerült aktívkodnia a Nagyúrral. Harry Potter meg még csak egy perverz és gusztustalan gondolat...