|
11. A nagyterem padlója
Avine 2007.09.12. 17:37
Bocsánat,hogy elcsúsztam a frissítéssel,csak sűrű napjaim voltak, és lesznek is -.- Tehát lehet, hogy a következőre is tovább kell majd várni,de igyekszem :) Remélem, ismételten okozhatok egy kis rekeszizomgörcsöt ^^
Olyan kérdések kergetőztek a fejemben, amiket valószínűleg meg kell majd válaszolnom Lilynek: miért épp Sirius? Miért pont most? Miért Potter legjobb barátja? Miért ilyen tuskó Potter? Miért ilyen beképzelt Potter? Miért akar tőle randit kérni Potter?
Egyikre sem tudtam a választ.
- Vacsora! – kiáltották lent.
Felugrottam az ágyneműről, és a fürdőbe siettem. Alapos pofavizitre készültem, avagy: mi is érdekes rajtam? Lássuk csak… hát az undorítóan arisztokratikusan, lágy hullámokban a vállamra omló, beazonosíthatatlanbarna hajam biztos nem.
Hm… őzikeszemek? Gyönyörű mogyoróbarna árnyalatban, vékony világosbarna csíkkal a külső részen. Bennem egy költő veszett el, Nat megmondta, mikor kilencévesen szerelmes levelet írtam Shane-nek. Apró csorba a tekintélyemen. Kissé telt, egyenes vonalú ajkak? Pisze orr? Ez egyre rosszabb. De azért összességében véve, valljuk, be, muterék meglehetősen jól kavarták meg a génjeiket. Szerényen szólva.
- Joy, nem jössz… minek szuggerálod egy milliméterről a tükörképedet? – vágódott be Maya.
- Rutinellenőrzés – egyenesedtem ki.
- Aha – bólintott. – Készülsz Siriushoz, mi?
Csupán képzelődtem, vagy éllel mondta?
- Nem. Készülök kajálni.
- Tényleg összefekszetek?
Maya és az őszinteség. Halálos kettős.
- Ha így lenne, utálnál? – fordultam felé.
- Nem tudom. Szóval nem. De fogtok.
Nem bírtam tovább mosolygás nélkül.
- Őszintén szólva milkalila fingom nincs. Vagyis nem.
- Szóval igen. Ezt nem hiszem el! Jövő hétvége?
- Leginkább: NEM.
- Aha! – vágott átszellemült arcot May. – Tehát tegnap megtörtént!
- Lehetetlen vagy.
- És gondolom, megismétlitek… nála vagy nálunk?
Nyikordult az ajtó.
- Joy, a bátyád épp miért készül megölni?
Maya fensőbbséges mosolyra húzta a száját. Figyelmeztetően feltartottam a mutató ujjamat.
- Később elmesélem, ha még nem hallottad esetleg valakitől – kiáltottam ki.
- Dugtatok, vagy sem? – kontrázott rám Maya, Siriusnak címezve.
- Hazudjak, vagy sem? – támaszkodott az ajtófélfának, kérdőn felhúzott szemöldökkel Sirius.
- Vége a gyereknapnak – jelentettem ki. – Menjünk inkább enni!
Sirius kisfiús vigyorral megfordult, miközben Maya diszkréten kirohant egy „Használjatok gumit!” felkiáltás kíséretében.
- Az a te tangád? – informálódott nekem háttal Sirius.
- Ha rózsaszín, akkor Mayáé, ha zöld, vagy kék, akkor Lilyé, ha fekete, akkor az enyém – taglaltam fesztelenül.
- Lila – vigyorgott felém.
- A nagy francokat! – lépdeltem ki a fürdőből.
- Na jó… ciklámen? – próbálkozott tovább.
- Jól vagy? – tettem a kezemet a homlokára.
Lily rontott be az ajtón. Ahogy meglátott minket, megtorpant, majd dühösen fújtatva kisasszézott.
- Nem fog szóba állni velem – pislogtam.
- Túléled – vont vállat Sirius.
Válaszul morogtam valamit, és megkerültem, az ágyam felé vettem az irányt.
- Mire készülsz?
- Összefogom a hajamat. Megengedi, ó felséges úr? – gúnyolódtam.
- Ha már így rákérdezel, nem. Jobban áll a kibontott haj – homályosított fel Sirius.
- Leszarom – foglaltam össze röviden.
Ki nem állhatom, ha Lily haragszik rám. Egyetlen dühös szemvillanással képes elrontani a kedvemet.
- Tapiiiii, merre kóborolsz? – csapta ki az ajtót Potter.
- Ha nem húz el fél percen belül, fejbe lövöm – dobtam le egy kupac ruhát az ágyamról.
Döntsék el maguk közt, kinek szólt.
- Lily merre van?
- James, ez beteges.
- Nem érdekelsz, Sirius, te meg se szólalj a mai nap után.
- He?
Felvont szemöldökkel figyeltem az értelmes beszélgetést. Végül úgy döntöttem, rám semmi szükség itt, ennek fényében lementem vacsorázni. Egyedül.
A nagyterem ajtajában állva minden szem rám szegeződött, és az időközben mellém ért, lihegő Siriusra. Papapapamm! Világszenzáció! Hatalmas füttykoncertet kaptunk a három szimpatizáns házból, azoktól, akiknek nem volt tele a szájuk.
- Mielőtt mástól tudnád meg: az egész Roxfort azt hiszi, szexelünk – csevegtem.
- Tisztelt bátyád már figyelmeztetett, ha egy ujjal is hozzád érek, akkor kicsontoz – húzódott fülig Sirius szája.
- Ettől az egytől nem kell tartanod.
- Nagyképű barom! – igyekezett el mellettünk egy negyedéves griffendéles.
- Monica, csak egy randit kértem! – kiáltottak utána.
- Szevasz, Nat! – veregettem hátba elkámpicsorodott öcsémet, már amennyire elértem a sleppje gyűrűjében.
- Az egyetlen a negyedévből, aki nem akar randizni velem – nyafogott. – Azt mondta, másnak tartogatja magát.
- Ha Casanova csődöt mond… - cikizte Sirius.
- Mintha veled soha nem fordult volna elő, Sirius – mormogott az öcsém.
Sirius?! Mióta siriusozza?!
- Most, hogy így mondod: még nem fordult elő.
- Sértitek egymás pasiegóját – mondtam unottan.- Jaj, úgy imádlak, Johnny! – nyávogtam, mint a barátnői többsége.
Édes szülőanyánk mindig Johnnynak becézte Natot, mondván, ez illik hozzá.
- Viszont, Magdalena! – vigyorgott rám idétlenül.
- Magdalena? – nevetett Sirius.
- A második nevem… - mímeltem köhögést.
Sirius átkarolta a vállamat.
- Na, együnk Magda!
Nyelvet nyújtottam rá. Közelebb hajolt.
- Leharapjam?
- Vacsora helyett áttérsz a kannibalizmusra?
- Mutatok annál jobbat – kacsintott.
- Ecker, Black! Itt vacsora folyik! – dörrent ránk McGalagony a tanári asztaltól.
- Elnézést tanárnő, máskor kevesebbet jár a szánk! – óbégatott vissza Sirius.
A nagyterem röhögésben tört ki. Siriusszal sűrű „Mit képzel magáról, Black?” szidalmak közepette leparkoltunk Remuséknál, Lilyt nem mertem megközelíteni, Maya pedig vele evett. Így hát a Tekergők potterhiányos körében kezdtem tömni a fejem.
- Ezentúl a férfiruha lesz a szexepilem – pillantottam körbe.
Jópáran végigfuttatták rajtam a tekintetüket, amit nem túl jókedvvel vettem tudomásul.
- Leszek az öltözködési tanácsadód – fordult ide Sirius.
- Gyanítom, akkor meztelenül rohangálnék mindenhová – csóváltam a fejem.
- Elég lesz a fiúk hálókörletébe – súgta a fülembe.
- Sirius?
- Hm?
- Nyeld le a nyelvedet, légy szíves – mosolyogtam rá negédesen, közben a szemébe néztem.
- Még szükség lesz rá.
Legyűrte azt a kevés távot, eléggé nyilvánvaló mozdulat volt.
- Nem is vettem eddig észre, milyen mogyoróbarna a szemed – búgta a nyakamra.
Ez szívat engem.
- Jaj, hagyjál már, Potter! – rángatott ki a pillanatból Lily hangja.
- Nem unjátok még? – tekeredtem vissza.
- Evanst nem lehet megunni… dühösen is gyönyörű – áradozott Potter.
- Ez annyira sablonos – doboltam az asztalon.
- Tudom, virágszálam, de épp a barátnődnek próbálnék udvarolni, ha nem tűnt volna fel – vigyorgott rám Potter.
- Virágszálad? – kerekedtek el Lily szemei.
Annyira vihogtam rajtuk, hogy lecsúsztam az asztal alá. Ekkora szerencsétleneket! A vak is láthatja, odavannak egymásért, de Lily nem adja be a derekát, Potter meg nem szembesíti az érzéseivel drága barátnőmet.
- Kanalazza fel, Black! – csattant McGali valahol a közelben.
Sirius bemászott a látóterembe, mivel háton feküdtem a padlón, közben kacagtam. Nyúlt értem, ki akart húzni, viszont én a helyzetet kihasználva lerántottam magam mellé. Ott feküdtünk a griffendéles lábak erdejében, és én furcsamód abbahagytam a heherészést.
- Most jobb? – hajolt felém Sirius.
- Sokkal – ült ki a vigyor az arcomra.
- Csak McGalagony ne akarjon megkeresni – követte a példámat.
- Tojok McGalira – leheltem a szájába.
Merje csak valaki megkérdőjelezni, hogy Sirius Black smárol a legjobban a Roxfortban…
Éreztem, amint kikapcsolódik a nyakláncom. Mivel az alkaromra támaszkodtam, a súlyánál fogva szépen lecsúszott a felsőmbe, megborzongtam a hidegségétől. Sirius kicsit eltávolodott tőlem, kérdőn nézett rám.
- Már most utálom ezt a nyakláncot – morogtam.
- Hol van? – vizslatta a nyakamat.
- Becsúszott a m… pólómba.
- Kihalásszam?
- Szedd ki, ha mered!
A tekintete lejjebb siklott, már egy ideje nem suttogtunk.
- Á, nem. Olyan jól áll – jelenítette meg a félmosolyát.
- Mit művelnek maguk ott lent?
- Ez McGalagony. Kiszedjem? – nézett rám Sirius kiskutyaszemekkel.
- Én ilyen helyzetben úgysem tudom.
- Mit képzelnek magukról?! Potter, rángassa ki onnan a barátját, vagy a Griffendél pontjai mínuszba zuhannak ifjú Casanovánknak köszönhetően!
Mindezt falrengető kiabálásként. Potter lába mozogni kezdett, Siriusnak pedig a keze mozdult a pólóm alá. Megragadtam a csuklóját, figyelmeztetőleg meresztettem rá a szememet. Mégiscsak a nagyteremben henteregtünk, egy asztal alatt. Potter kócos haja kíséretében feltűnt az asztallapnál.
- Mit csinálnak? – kapott a szón házvezetőnőnk.
- Biztos, hogy tudni akarja, tanárnő? – nevetett fel Potter.
Na jó, beismerem, érdekes látványt nyújthattunk. Egyik kezemmel Sirius kezét fogom, a másikkal támaszkodom, ő felettem térdel, szabad keze valahol a derekamnál, az arcunk nyelvtávolságon belül. Én rosszabbra gondoltam volna, mint ami valójában történt.
- Sirius a nyakláncomat keresi, tanárnő – emeltem fel a hangom, hogy mentsem a menthetőt.
- Valóban? Menjenek onnan!
A diákok csülkei eltűntek. Rekordidő alatt löktem le magamról a viruló Siriust, kaptam ki a láncot, és keverte a hajamba. Gyors felfogásomnak hála, mikor felemelkedett a jótékonyan rejtő asztal, teljesen gyanútlannak hatottunk. A helyzethez képest…
- Rontja a látásviszonyokat, tanárnő! – háborodott fel Sirius.
- Maga pedig a színvonalat, Black! – ordította vészesen liluló fejjel McGalagony.
- McGalagony professzor, kérem, ne rendezzen jelenetet! A mimikai ráncok rém rondák! – aggódtam fennhangon.
- Igazán, Miss Ecker? Ha már így ért a szépségápoláshoz, holnap kozmetikázhatja a prefektusi fürdőt! Délután ötkor várom az irodámban! Magát pedig – döfte le a szemével Siriust – a kastély másik végébe küldöm. Hátha észhez térnek egymás nélkül!
Egyszerre hördültünk fel. Egyrészt két büntetőmunkát egyszerre nem tudtam elvégezni, már Dumbledore-tól is kaptunk egyet, ami biztatóbbnak tűnt. Másrészt életemben először kaptam jogtalanul büntetést.
- Keljenek már fel! Reklamációk nem érdekelnek!
Felpattantam, Sirius szintúgy. Még szerencse, mivel rövid úton a karjaiban végeztem, úgy tettem, mintha hihetetlenül fájna a lábam. Gomba szólásra nyitotta a száját.
- Kiment a bokám vacsora előtt, tanárnő – előztem meg.
- Ó.
- Elkísérhetem a gyengélkedőre? – nyalt be tövig Sirius csöpögős hangon.
- Menjenek! – legyintett McGali.
A tanulók figyelme mellett, súlyosan visszatartott örömködéssel küszködve kimentünk, illetve esetemben sántaságot mutatva kibicegtünk a nagyteremből.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
