- Szia bátyó! – reagáltam még mindig nevetve.
- Black, vakard már le magad a húgomról!
- Nem ígérek semmit, mélyen tisztelt, önjelölt pótapuci. Nagyon kényelmes így – röhögött tovább Sirius.
- Na jó, bogozd ki magad belőlem, mielőtt beindul nála a gyilkolási ösztön. Biztos most rohanták meg azok a hugrabugosok, akik nyáron piros szívecskés bugyikat küldtek neki.
Sirius leküzdötte magát rólam.
- Tényleg? Én kéket kaptam – biccentett a bátyámnak.
Felém nyújtotta a kezét. Megragadtam, és azzal a lendülettel, ahogy felhúzott, térddel megkínoztam a legnemesebb részét. Csak civilizáltan.
- Ezt most miért? – nyögött fel.
- Mert elvetted a pálcámat.
Végre rá tudtam nézni hőn imádott bátyámra. Barna haja kócosan a sötétzöld szemeibe lógott, amikben most megült a döbbenet. Csatlakoztam hozzá. Egy lány állt mellette, nevén nevezve Andromeda Black. Fogta a kezét. Ó, igen. FOGTA A KEZÉT! A bátyám kézen fogva sétálgatott Andromeda Blackkel, és én nem is tudtam semmit.
- Azt hittem, hülyéskedsz – mosolygott a lány Siriusra.
- Pedig nem. Látod… - mosolygott vissza a fent említett.
Brandonnal értetlenül bámultunk egymásra.
- Azok rajtad…
- Ti most akkor…
Egyszerre kezdtünk bele.
- Nem jöttök el a Három Seprűbe? Oda készültünk mi is – próbálta oldani a feszültséget Andromeda.
- Kösz, kihagynám – vágtam rá.
Még csak az kéne! Nyílt utat adni Donnak a faggatózáshoz!
- További szép napot! – rángattam el Siriust a közelükből, mielőtt ő igent mondott volna.
- És Shane hogy van? – szólt utánam Brandon.
Visszanéztem.
- Hogy lenne? Gondolom, jól.
- Aha.
- Most meg mi van? Időm se volt írni neki.
- Változtak a dolgok? Ezek szerint jó nagyot, ha már mindenki utánad döglik.
- Parancsolsz? – vontam fel a szemöldököm.
Andromeda súgott valamit a fülébe. A bátyó bólintott.
- Jó szórakozást, Joy – köszönt el.
- Neked is, Don Juan.
Tudomást sem vett a megjegyzésemről, elandalogtak. Nem viccelek. ANDALOGTAK.

- Rosszabbra számítottam – jelentette ki Sirius.
- Miért? Nem az a típus, aki ököllel harcol.
- Tudod, a bátyák sok mindent tesznek a testvérükért. Főleg, ha az lány.
- Ezt a törődést nem vettem észre rajtad Regulus felé.
- Reg más tészta. Már lemondtam róla. Nem lehetek apapótlék.
Elkomorultam. Mindig beletrafál, vagy tud mindent?!
- Mi van, Joy? – fogta meg a kezem.
- Hol a pálcám? – tértem ki a válaszadás elől.
Mindenfelé párocskák, haveri körök lézengtek, ennyi erővel már rég ráléphetett valaki.
- Tapmancs barátom! Még nem untátok meg egymást? – ordított ide az utca másik végéről Potter.
- Lily máris megunt téged? – viszonoztam kedvesen.
Pettigrew ott ugrált körülötte, Remus egy köteg pergamennel a kezében mögöttük lépdelt. A járdán összeverődött lánycsapatok kapkodták a két álompasi közt a fejüket, és vihogtak. Ezt már megszoktam, nem ez zavart. Hanem egy csapat hatodéves hugrabugos fiú az egyik bolt előtt. Engem néztek. Nem a visongó, mindenre kész fanokat, hanem engem. Az egyik, világosbarna hajú, zöld szemű még rám is kacsintott, mikor észrevette, hogy felfigyeltem rá. Megfogtam Sirius karját.
- Én elhúzok innen – közöltem.
Sirius követte a pillantásomat. Mire odanézett, a csipet-csapat elmerülve vizsgálgatta a kirakatot, ahol szépségápolószereket árultak. Csöppet sem furcsa.
- Remélem, nem hozzájuk.
Hoppá.
- Miért is?
- Mert majdnem a fél Hugrabug csapat köztük van, édesem. Élükön a csapatkapitány – intett fejével a világosbarna hajú fiú felé.
- Édesem? Jól hallottam, mackókám? – röhögtem el magam.
Magához húzott, egy centiről nézett a szemembe.
- A szívem jobban tetszik? – vigyorodott el.
- Ezt most fejez…
Megcsókolt. Ő is befejezte, velem együtt. Egy perc múlva lecuppant rólam. Gondolom, marhára idegesítette, hogy Potter a vállát veregeti.
- Ágas, igazán díjazom, hogy itt vagy, de nem Evansszal kéne épp hasznosan eltöltened az időt?
- Nem tudom, hová tűnt, miután kirohant a szobánkból. Nem találtam.
- Ez igazán megható, barátom, de én azt csodáltam volna, ha eljön.

Valaki megütögette az én vállamat, menten kiderítettem, ki az. A kviddicskapitány mosolygott rám sármosan.
- Azt hiszem, ez a tiéd – búgta kellemesen mély baritonján.
Felmutatta a pálcámat. Gyönyörűm, gyere a mamihoz! Mármint a pálcám…
- Igen, köszi – vettem el mosolyogva.
Sirius a vállamra hajtotta a fejét.
- Mi nem találtuk volna meg, kösz – udvariaskodott.
Lefordítva: „Húzz vissza anyádba, te seggtágított barom, semmi esélyed!”
- Még találkozunk – köszönt el a srác, és rám kacsintott.
- Csak én láttam rosszul, vagy tényleg mohazöld szeme volt? – pislogtam.
Sirius gúnyosan felhorkantott.
- Hogy én mennyire szeretem a zöld szemeket! – cukkoltam.
- Remélem, kiélvezted, mert következőleg már nem lesz neki! – dohogott.
Felnevettem. Hihetetlen, mennyire félti a hírnevét. Potter újfent elkezdett neki ecsetelni valamit, amit nekem nyilván tilos volt hallanom. Még egy pillantást vetettem a hugrabugosokra, megint engem néztek. Eszembe jutott, van egy nagyon jó rontásom, amit még nem volt alkalmam kipróbálni. De mielőtt egyáltalán átgondolhattam volna, egy kiabáló („Amelia, várj! Nem úgy van, ahogy gondolod!”) folt csapódott belém oldalról. Nyekkenve elterültem alatta, a fejem közeli kapcsolatba került a kövezettel.
- Örülök, hogy látlak, Nat! – hörögtem alóla.
Drága kisöcsém telt pofával vigyorgó fejét a látóterembe húzta. Még mindig kiköpött én, csak férfiasabb vonásokkal, és egyenes hajjal. A kis mákos! Hirtelen beugrott egy arc. Olyasvalakié, akit még pihentetni kellett volna.
- Bocs, Joy. Nem láttalak.
- Észrevettem.
- JONATHAN! – sivított fel valaki.
- Ha jól sejtem, ő az ex-barátnőd – állapítottam meg.
- Ó, igen. És most azt hiszi, te vagy az új.
Nevetve lelökdöstem magamról.
- A változatosság kedvéért tarthatna egy kapcsolatod mondjuk… egy hétig? Hogy megdöntsd a rekordodat.
Nat felrángatott. Ma engem nagyon húz a föld. Megnőtt a gravitációs vonzás?!
- Te mondod? Nem tehetek róla, hogy én hamarabb kezdtem el kihasználni a helyzetet!
Feltűnően Siriusra emelte a tekintetét.
- Idióta – vágtam tarkón.
Egymásra vigyorogtunk. Családi összejövetel Roxmortsban. Csodás! De ha megpillantom Ellie nénikémet rózsaszín pongyolában, én sikítófrászt kapok.
- Tőled tanultam.
- Mit keresel itt? Anya nem engedett le idén, nehogy „letámadjanak”.
- Leszöktem, mint te. Meg mint Don. Tudod, mikor fogok szót fogadni anyának!
- Mr és Miss Ecker! – reccsent ránk egy női hang. – Most megvannak!
- Futás, Nat!
Indultamban elkaptam Sirius karját, hogy magammal rángassam. Gyors reakciókészséggel verte meg a sors, szóval sprinteltünk, Nattal együtt, mintha rakétát dugtak volna a tomporunkba. Kell alibi.
- Balra! – vezényeltem.

Befordultunk, Sirius nekem jött. Nevetve beestünk a legközelebbi boltba, édes, agyilag zokni öcsém tovább rohant, élő céltáblát szolgáltatva az elfogó átkoknak.
- Segíthetek?
Egy tömzsi, rikítórózsaszín rúzsos boszorkány villantotta ránk sárga fogsorát. Bizalomgerjesztő volt, mint egy cápa. Ha eszik a kezedből, tuti, hogy a combodból is fog.
Minden rózsaszínben meg pirosban pompázott. Basszus!
- Esetleg egy Örökké enyém, vagy senkié! nyakláncot a fiataloknak?
A nő láthatóan majd szívrohamot kapott az örömtől, hogy valaki nem csak az év azon a bizonyos napján tér be hozzá. És én meg Sirius voltunk azok a szerencsétlenek, akik bearanyozták a napját.
- Nem az az, amelyik fojtogatni kezdi az illetőt, ha megcsalja a párját? – kaptam a szón.
- De! - ragyogott fel a boltosnő arca. – Persze, nem kötelező viselni.
- Hát, Sirius, még jó, hogy a barátnőid nem lepnek meg ilyennel – kacagtam fel.
- Soha nem csaltam meg senkit. Előtte szakítok.
- Szerintem kicsit túlértékeled a kapcsolataidat. Nincs mit szakítani.
A boszorkány zavartan köhintett.
- Magácskák most együtt vannak?
Megnémultunk. Hogy is van ez? A normális emberek ilyenkor járni kezdenek. A normális emberek ilyenkor MÁR járnak a másikkal. De mikor voltunk mi normálisak?!
A boltos, látva bambulásunkat azt hitte, szégyenlősek vagyunk.
- Higgyék el, megéri! Akik ilyen diszkréten kezelik a magánéletüket, azoknak főként!
Diszkrét magánélet. Szép álom! Főleg Roxmorts Valentin-napi kuckójában. Ha innen kilépünk, mindenkinek kézenfekvő lesz: egy pár vagyunk Siriusszal.
- Adjon kettőt! – kotorászott a zsebében Sirius.
- Mi?
- Miért ne? Így nem tudsz faképnél hagyni – vigyorodott el.
- Tényleg ennyire szuicid hajlamú vagy?!
Az eladó kezébe nyomta a pénzt, aki hatalmas pozitív kisugárzás közepette átadott neki két „ékszert”. A fiúnak való egyszerű bőrszíjnak tűnt, rajta ezüst félszív. Nem nyilvánítok véleményt. A női egy vékonynak épp nem mondható, ezüstszínű lánc volt, rajta a medál a szív másik fele. A végén még Mardekár-barátnak fognak kikiáltani. Bár gyanítom, ha meglátja a jónép, a hangsúly a megvételen lesz, nem a kinézeten.
- Nem hiszed, hogy hűséges lennék, Joy?
- Egy pillanati sem ringattam magam ebbe az álomba.
- Jó. Én se hiszem, hogy te az lennél.
- Tessék?!
- Ha nem lettem volna ott, simán lelépsz a hugrabugossal.
- Nem i…
Elég volt ránéznem az arcára, tudtam, feleslegesen védekezem.
- Fogadjunk! A karácsonyi bálig minimum viselnünk kell a láncokat.
Szótlanul fürkésztem a mimikáját. Komolynak tűnt. Mi lesz a világgal, ha már Sirius Black sem a régi? Persze, ez csak egy fogadás. Aki mer, az nyer.
- Rendben –egyeztem bele végül. – Van végrendeleted?
- Nincs rá szükségem.
- Neked nincs. A rokonaidnak lesz – nyújtottam nyelvet.
- Ne vegyél rá mérget, hogy nekem kellene – vigyorgott.
- Na jó… rakd rám ezt az izét! – sóhajtottam.
Kellemesen csiklandozta a tarkómat az érintése, de még milyen kellemesen. Te jó ég, már az érintésétől beindulok.

A banya nem szólt többet, lerendezte az üzletet, innentől kezdve a jó vevő le van ejtve. Jobb is. Mivel az ablak fele álltam, én láttam meg előbb Pottert, aki szintén észrevett engem, elkerekedtek a szemei. Sirius befejezte a molyolást a nyakláncommal, így miközben Potter benyitott az üzletbe, Remusszal és Pettigrewval körítve, gyorsan a nyakamba simítottam a hajamat, plusz biztosítékként felhúztam az inggallért. Természetesnek szánt mozdulattal láttam neki felhelyezni Sirius újdonsült szerzeményét.
- Mit kerestek ti itt október elején? – bambult ránk Potter.
- Semmit – hazudtam szemrebbenés nélkül.
A vén néni, Isten áldja lelkét, közbeszólt:
- Magácskáknak is adhatok Örökké enyém, vagy senkié! nyakláncot?
Potternek kellett egy kis idő, míg feldolgozta az információt. Miután ezt sikeresen elvégezte, kirobbant belőle a vihogás. Hímnemű egyedet ilyen hangon még nem hallottam hahotázni. Pettigrew magától értetődően csatlakozott hozzá, Remus döbbenten fikszírozott engem.
- Amikor másodikban megismerkedtünk, tudtam, hogy te meg tudod változtatni, de azt nem, hogy ennyire – kommentálta.
Hát igen. A másodév érdekes emlék marad örökre.
- Remus, még én sem próbálom meg a lehetetlent.
Végre megkötöttem Siriusét is. A mágia szinte felizzott, engem pedig majdnem megfojtott a csodatárgy.
- Ez jól kezdődik – fuldokoltam.
Pár másodperc múltán kaptam levegőt.
- Úgy látszik, magácskának ferde gondolatai voltak… a nyaklánc nagyon érzékeny ám! – csámcsogta a boltosnő.
Kínos csend állt be.
- Remus, második óta ismerlek, de még egy ferde gondolatom nem volt veled kapcsolatban.
- Erről ne engem győzz meg, hanem a nyakláncot…
- Igyekszem.
Ismét belevágott a nyakamba a tündéri ékszer. Jó ég, ezentúl férfivel szóba se álljak Siriuson kívül?! Bájitaltanon tátogjak Lumpslucknak, vagy mi a jó frász?
- Az elején még picikét érzékeny. Majd idomulni fog magácskához – nyugtatott meg a banya.
- Kedves, hogy ezt előre közölte velünk – acsargott Sirius.
Majd felhördült. Én elröhögtem magam, Potterékkel együtt, a boltosnő elpirult. Hozzáteszem, jóval túljárhatott az ötvenen.
- Na jó, mehetünk? – küldött felénk Sirius megsemmisítő pillantást.
- Persze. Köszönj el szépen a kisasszonytól, Sirius! – hecceltem.

Édesdeden rám vicsorított, én nyelvet nyújtottam. Sirius válla fölött pont kiláttam az útra, de csak vérszomjas Sirius-fanokat találtam kint. Potter az eladónővel diskurált, nem akarom tudni, miről.
- Tényleg menjünk, mert hányingerem van ettől a sok szívecskétől! – fintorodtam el.
- Viszlát! – köszöntünk el mind a négyen, Potter kivételével.
Illemtudó tinédzserek vagyunk mi. Ha úgy van kedvünk.
Én léptem ki elsőnek az üzletből, Potter bennmaradt, valamit vett, biztosan Lilynek, bár ez érdekelt a legkevésbé. Ugyanis az utcán nem akarták kikaparni a szemem féltékeny lányok. Ó nem. Nem csak azért voltak ott, valakit idevezettek.
McGalagony teljes valójában tornyosult felém, kezében egy anyámtól érkezett levéllel, másik kezében az öcsém fülével.