Verőfényes napsütésre, meg egy becsapódó párnára ébredtem, amit nekem dobtak, de Sirius kapta a nagyobb részét. Aztán megint. És megint. Kinyitottam nagy nehezen a szememet.
- Tapmancs, kelj már fel! – nyivákolt Potter.
Valahogy sikerült ráfókuszálnom, csíkos boxerben keltegette Siriust. Aranyos. Ferde gondolataim támadtak, de a tegnapi után könnyen elhessegettem őket.
- Potter, hagyd már abba! Hétvége van! Tisztára, mint Lily – reccsentem rá reggeli csodahangomon.
Kiesett a kezéből a párna.
- Joy? Te… itt? Ööö… khm… izé…
- Aha, aha. És aludni szeretnék, de most már nem fog menni.
Sirius mocorogni kezdett mögöttem. Most döbbentem rá igazán, hol is vagyok. Gyorsan ellenőriztem a ruháimat, szerencsére mindegyik rajtam volt. Azért jobb félni, mint megijedni.
- Inkább nem kérdezem meg, hogy kerülsz ide…
Sóhajtva felültem. A hajam szanaszét állhatott, de „Az aki szép, az reggel is szép!” alapon nem izgattam magam. Mondjuk azért, mert Potter véleménye a legkevésbé sem érdekelt.
- ’reggelt, Remus! – köszöntöttem az ágyán olvasgató fiút.
Felnézett a könyvből. A szemei majd kigúvadtak meglepetésében, gondolom, azt hitte, este elmentem. Talán mindkét értelemben.
- Szia Joy! – nyökögte.
Próbáltam kikecmeregni az ágyból, de majd széthasd a fejem. Tompa puffanás. A hang irányába kaptam a tekintetem. Potterről leesett a szemüveg, a párna kíséretével, amit valaki nekidobott. Két kar átkarolta a derekamat, és visszahúzott.
- Nem szökünk – jelentette ki Sirius.

Visszakucorodtam az ölébe, elvégre ilyenkor normál esetben még az igazak álmát aludnánk. Vagy nagyon örült nekem, vagy csupán reggel volt. Lehet, hogy mindkettő. A lehelete cirógatta a tarkómat. Micsoda idill! A keze a hasamról feljebb indult, de én visszatoltam. Ígyhát csak magához szorított, mint egy óriás plüssmacit.
- Szóval ti… - kezdett bele Potter.
- Pofa be! – kánonoztunk.
- Roxmortsba sem jöttök? – kérdezte Remus.
A szemem már csukva volt. Hát úgy nézünk ki?!
- Fel se tudok menni a ruháimért. Maya biztosan nem örülne nekem.
- A ruháidért?
Sirius a vállgödrömbe nevetett. Fáradtan felsóhajtottam.
- Mondhatok olyat, amitől elhiszitek, hogy nem csaptunk hatalmas orgiát az este?
- Nem – vágta rá Potter rögtön.
- Akkor nem is töröm magam.
Belesimultam Sirius karjaiba, és szunyálni készültem. Természetesen nem hagytak, pedig a fejfájásomnak nem ártott volna.
- Menjünk le Roxmortsba. Akarok mutatni valamit – súgta Sirius.
- És megmondanád, hogy ússzam meg Eric Woods pucér látványát? Nem én akarom őket kelteni, ha nem muszáj.
- Nem tetszik? Kaphatsz mást…
Ez egy félreérthetetlen célzás volt.
- Igen, érzem – röhögtem fel.
- Én ruhára gondoltam – reagált ártatlan hangon, de lelki szemeim előtt láttam a vigyorgó arcát.
Hideg spriccelt rám. Deja vue. Potter tényleg hasonlít Lilyre.
- Potter, ez nem jó vicc!
- Kelj fel, Joy!
Az egyik kezemre támaszkodtam, pislogtam párat. Az ágy végében megpillantottam Lily dühös fejét.
- Mit keresel te a szobájukban? – vontam fel a szemöldökömet.
- Ezt te kérdezed, mikor Black ágyában henteregsz?!
Sirius is feltámaszkodott, a haja kócosan össze-vissza állt. Hatalmas késztetést éreztem rá, hogy beletúrjak.
- Evans… milyen jó reggeli ébresztő!
- Apropó, Lily. Nem volt gond este? – váltottam témát.
- Ne tereld a szót! – elpirult – Rányitottam Mayára… nem taglalnám. Potter, hajlandó lennél felöltözni?!
- Ugyan, Evans. Nem bújsz ide mellém? – érdeklődött, mivel közben visszafeküdt.
Sirius vállának dőltem, ugyanis iszonyatosan hasogatott a fejem. Utálok másnapos lenni.
- Álmaidban!
- Olyankor szoktál.
Elmosolyodtam rajtuk. Sirius visszahanyatlott, engem is magával rántva. A barátnőm dühében jelentős mennyiségű vizet fröccsentett rám, majd kiviharzott. Magamra rántottam a takarót, legalább a többiek ne lássanak.
- Miért fehérek a Roxfort ingei? – tettem fel a költői kérdést.
- Csak nem? – gúnyolódott Sirius.

Felröhögtünk. Remus és Potter biztos nem értette, Pettigrew meg még nagyokat horkolt.
- Kéne egy ing – tájékoztattam Siriust.
Kimászott az ágyból. Laposakat pillogva ültem az ágyban, a takarót magam elé fogtam. Sirius visszatért, egy férfiinggel a kezében.
- Jól fogok mutatni – vigyorodtam el.
- Ha ezt felveszed, a jó Isten se fogja elhinni, hogy nem csináltunk semmit – kacsintott.
- A semmit azért nem éppen helytálló.
Elvettem a ruhaneműt. Elfordultam a csapattól, nem most fogom elkezdeni a sztriptízkurzust. A takaró alatt szépen átvedlettem.
- Nem éri! – biggyesztette le az ajkát Sirius.
Én is felkeltem az ágyból. Kicsit lógott rajtam a felső, de kellemes Sirius-illata volt, mélyet szippantottam belőle. Ez így nagyon nem lesz jó. De tényleg.
- Irány Roxmorts? – kérdeztem.
Idedobott egy pulcsit is.
- Ha gondolod…
Belebújtam a pulóverbe, Sirius közben átöltözött. Még azt a pillanatot elkaptam, amikor meztelen felsőtesttel hadakozott az inggel. Valaki mentsen ki! Remusszal összetalálkozott a pillantásunk, mosolygott. Ha jól sejtem, rajtam.
- Megkeresem Lilyt – akartam elmenekülni.
Sirius odalépett hozzám, és se szó, se beszéd lesmárolt. Pedig még nem is mostam fogat…
- Vagy talán elhalasztom – változtattam az álláspontomon levegőhöz jutáskor. – Melyik a te fogkeféd?
A fürdőbe indultam, Potterével csak nem mosok.
- Kék – válaszolt tömören Sirius.
Hallottam a hangján, hogy fülig ér a szája.

Tíz perc múlva mindketten fogmosottan, mindketten Sirius ruháiban, és mindketten fejfájással léptünk ki a szabadba. A gondnok nem talált kivetnivalót az engedélyünkben, pedig nagyon akart. Ha tudta volna, hogy anyám idén nem engedett le!
- Lily nem fog szóba állni velem – köptem ki a hajamat, amit a számba fújt a szél.
- Azért, mert felküldted este, vagy mert velem talált az ágyban? Remélem, az előbbi, mert az utóbbi elő fog még fordulni…
- Kicsit sok az önbizalmad, nem gondolod? – csipkelődtem. – De Potter és Remus arcát soha nem fogom elfelejteni.
Sirius elvigyorodott.
- Nincs mire annak lennem?
- Attól függ.
Egy csapat negyedéves lány, sötét pillantásokat vetve rám elvonult mellettünk. Csóváltam a fejemet.
- Meg fognak lincselni – ábrándoztam.
- Azt megnézném!
- Az ilyenektől nem félek. Csak a barátaimtól –sóhajtottam fel.
- Azt ne mondd, hogy mindegyik utál engem – döbbent le Sirius.
- A fele utál, a fele imád – mosolyodtam el.
Közelebb húzott magához.
- Majd hozzászoknak a jelenlétemhez.
Felvontam a szemöldökömet. Csak én értettem félre, vagy úgy is szánta?
- Gyorsan megjavult a karod, Ecker – gúnyolódott valaki.
Mivel a kezem nagyjából Sirius farzsebében kalandozott, majdnem elpirultam. De csak majdnem. Helyette inkább előrántottam a pálcámat.
- Öröm téged látni, Pipogyi – örömködött Sirius szintén kivont pálcával.
- Meguntad Malfoy sebeinek nyalogatását? – üdvözöltem kedvesen.
Bellatrix Black tűnt fel Piton mellett, jobbján a kis Regulusszal. Sirius szája megrándult, de mást nem reagált.
- Sirius ruhája jobban áll rajtad, mint a kviddicstalár – köszöntött az öcsike.
- Nem bírom az öcsédet – jelentetem ki.
- Már ketten vagyunk – válaszolt Sirius.
- Pedig jó fiú. Mégis a bátyja érvényesül jobban – lapogatta meg Regike hátát Bella.
- Szeretnél Malfoy mellé kerülni, kedves unokanővérkém? – érdeklődött az idősebbik Black fiú.
- Stupor! – átkoztam figyelmeztetés nélkül.
A lány nem reagált elég gyorsan.
- Levicorpus!
Sirius ide- oda lengette a nyávogó Pitont a levegőben. A rutin…
- Capitulatus!
Regulus jótékony hatásának köszönhetően a pálcám kirepült a kezemből.
- Stupor!
Támadóm Bellatrixon landolt.
- Jól vagy, Joy? – kérdezte kórusban vagy húsz emberke.
- Ez a hírnév kezd idegesíteni – csóváltam a fejem.
Nem törődve az összeverődött közönséggel tovaballagtam a pálcám irányába.
- Invito pálca!

Kedves, tizenkéthüvelykes gyönyörűségem Sirius kinyújtott kezében végezte. Olyan „miafrancértvoltezmostjó” pillantást vetettem rá. Érdekes, a mardekárosok egy perc alatt lerontják az ember kedvét. Nyúltam a pálcámért, de Sirius vigyorogva a hátsózsebébe süllyesztette. Elindultam felé, hogy ebben a szent percben halálra verjem, vagy hozzábújva elvegyem a pálcát. Még nem választottam, nem is akadt rá lehetőségem. Ugyanis nem figyeltem az időközben lezuhant Pipogyuszra, és eltaknyoltam benne. Kínomban felvihogtam, le sem másztam Zsíroshajról, aki viszont igyekezett lelökdösni. Saját magam meglepetésére is, nem könnyítettem meg dolgát. Átvetettem a lábamat a törzsén, lovagló ülésben ültem a hanyatt fekvő fiún, aki eszeveszetten menekülni akart. Biztos a másnaposság hatása.
- Rossz ilyen közel lenni egy griffendéleshez, mi? – sziszegem az arcába.
Nem válaszolt, csak gyilkolászott a fekete szemeivel.
- Hopplá! Perselus Pipogyusz Pitont könnyedén két vállra fektet egy lány. Ez még neked is égő.
Felemelkedett. Kicsit meghökkentem, azt hittem, meg akar csókolni. Pfuj.
- Black szagod van – jelentette ki gúnyosan mosolyogva.
Én is elmosolyodtam. Félre tűrtem a zsírban tocsogó fekete haját, hogy a fülébe suttoghassak.
- Ilyen közelről ismered?
- Közel sem olyan alaposan és mélyrehatóan, mint ahogy ő téged, meg a többi libát.
Elhúzódtam a fülkagylójától, végigsimítottam az arcán. Aztán bikából bemostam neki egyet, a feje a földön koppant.
- Barom.
Felkeltem róla, a vért a fekete talárjába töröltem.
- Utálom a mardekárosokat – fintorodtam el.
A griffendéles tábor némán bambult rám. Biztosan nem hallottak semmit, ergo a következő pletyka az lesz, hogy Pitonnal szombatonként elfoglaljuk az egyik üres termet. Szép az élet!
- Ez most… - kezdte Sirius.
- Hát persze. Feltétlenül. Mindig is odavoltam Pitonért! – élcelődtem.
Kikaptam a kezéből a pálcáját, és Pitonra szegeztem.
- Stupor!
Nos, tisztázzuk: NEM az ÉN pálcám volt, tehát nem lehetett elvárni tökéletes varázslatot. Miután Piton gyanúsan semmisnek tűnt, pár diák elrohant Pomfyért. Én meg éktelen röhögésbe kezdtem, ez a nap is jól kezdődik. Siriusnak úgy kellett elráncigálnia onnan, nehogy itt legyünk, mikor Pomfi néni megjön.

- Bocs, ez volt kéznél – adtam Sirius kezébe a pálcáját.
- A tied nem volt eléggé? – vetette be a sármos mosolyát.
Válasz nélkül kikaptam a zsebéből a pálcát, és rohanni kezdtem Roxmorts felé. Tudtam, hogy utánam fog jönni, nem sokára be is ért, elkapta a derekamat. Viszont túl nagy lendülettel, tehát ettől a lökettől összegabalyodva kötöttünk ki a földön, Roxmorts elején. Szabályosan vihogtam, Sirius nem kevésbé volt jókedvében.
- Mászol le róla, Black! – köszöntött minket egy ismerős hang.