A hétköznapok végéig kerültem a „közeli” érintkezést Siriusszal, hátha elapadnak a pletykák, vajmi kevés sikerrel. Így hát a jól bevált módszerhez folyamodtam: nem törődtem a fenyegető levelekkel, a meredten bámuló csordákkal, a tanárok rosszalló, illetve dicsérő tekintetével. Lily kicsit segített a helyzetemen, mikor csütörtökön összeveszett Potterrel, és arrébb költöztünk… egy méterrel. Mindez szépen működött péntek délutánig.
Utolsónak futottam be az öltözőbe. A többieken már rég rajta volt a talár, minden szem rám tapadt. Úgy tettem, mintha nagyon szorult helyzetben érezném magam, és hosszú idő után rángattam le magamról a pulóvert. Alatta megcsodálhatták a ruhát, amit a kviddicstalár alá szoktam felvenni. Azokat az arcokat, amíg élek, nem felejtem. Nevetve átvedlettem, aztán megfogtam a seprűmet, és az ütőmet. Készen álltam.
- Lily lejött? – informálódtam Pottertől, aki bele akart kezdeni a buzdítóbeszédébe.
- Nagyon remélem – mosolygott rám.
Potter mosolyogni is tud?! Ezek nagyon rossz hatással vannak egymásra. Potteren látszott, hogy minimum egy méterrel a föld felett lebeg, pusztán azért, mert a barátnőm szóba áll vele.
- Mindjárt megyünk – figyelmeztetett Smith.
Siriusszal egyszerre akartunk az ajtóhoz állni. Idegesen elvigyorodtunk.
- Semmi szerencsecsók egymásnak?
Kedvesen bemutattam Prewettnek, majd seprűre ültem, és kirepültem.

A pályán üdvrivalgás fogadott. A nézőtér egyik fele piros-aranyban, a másik zöld-ezüstben hullámzott. Lassan feltűnt mindkét csapat, néhány beszédfoszlányt felém sodort a szél.
- …Ecker, aki idén már a Griffendél egyetlen női játékosa, és akin a kviddicstalár még mindig szédítően áll. Elnézést, tanárnő, de az igazat meg kell mondani!
- Fejezze be, Woods!
- Rendben…
Eric Woods, a Hollóhát másik, ötödikes szépfiúja. Talán az egyetlen hollóhátas, akinek humora is van.
A síp kettéhasította a levegőt, lejjebb repültem. A meccs elkezdődött.
Az első negyedórában nem történt semmi különös. Mérföldekkel vezettünk, Potter a cikesz után kajtatott, Sirius meg én védtük a hajtóinkat, Farrel a karikákat. Aztán a gurkó eltrafálta a bal vállamat. Csontroppanás. Felkiáltottam, a griffendéles szurkolótábor felhördült.
- Malfoy ütése majdnem levitte Ecker vállát! Aljas szemét, nem is számított rá!
- Woods!
- De hát tanárnő, szilánkosra törte az egyik legjobb terelő bal karját!
- A meccs többi részével foglalkozzon, vagy átveszem!
- Nos… a Mardekár támadást indít, de természetesen a pózna közelébe se jutnak…
A többit nem hallottam, megláttam Malfoy önelégült arcát. Elszakadt a cérna. Az az aranyvérű köcsög azt hitte, teljesen kiiktatott. Még mit nem! A gurkó újra felém süvített. Akkorát ütöttem rajta, hogy az új ütőm függőlegesen kettérepedt a nyomán. A következő, ami kettérepedt, Malfoy arisztokratikusan hullafehér lába volt, aztán a seprűje.
- Ecker apait-anyait beleadott, és eltörte a Mardekár porcelánfejű terelőjének lábát, a seprűjével együtt! Tudtam, hogy nem fog ki rajta egy törés!
- WOODS!!!
- Abbahagyom, tanárnő. De ez gyönyörű ütés volt, Joy! Jól van na… a Griffendél újra…

Hozzáértem a bal vállamhoz, minek is következtében összerándultam a fájdalomtól, de nem sokáig élvezhettem a mazochizmust. A gurkó eltalálta a jobb könyökömet, mire az ütőm kiesett a kezemből, és újfent felkiáltottam a fájdalomtól. Könnyek szöktek a szemembe. Sirius elhúzott mellettem, a gurkó ismételten engem vett célba, mintha szadista vandál lenne, aki holtra veri az áldozatát. Bíztató. Sirius viszont akkorát ütött bele, hogy szilánkok repültek az ütőjéből. Totál kár.
- Malfoy ismét Eckert célozta! A Griffendél egyik terelője ütőképtelenné vált. Black őrült erővel viszonozta a kedvességet… és JAMES POTTER ELKAPTA A CIKESZT!
Nyögdécselve lefelé kormányoztam a seprűt, de nem lehetett szép leszállás, lévén két törött karral nem tudtam igazán irányítani. Biztos Malfoy is leszállt, meg kell találnom. Különösebb gondolkozás nélkül lepattantam a seprűről, és indultam. Olyan dühöt éreztem, hogy az felért egy bazi nagy adag morfiummal.
- Joy! – kiáltottak utánam.
Rendületlenül meneteltem tovább. Minden lépés fájt, ahogy a karom himbálódzott.
- Joy, hova mész?
Az indulattól alig láttam valamit. Vagy a könnyek még mindig a szememben voltak? Mielőtt megválaszolhattam volna magamnak, valaki hátulról átkarolt törött részeim alatt. Lefogott.
- Eressz! Kicsinálom!
- Nyugodj le, Joy!
- Engedj! Ezt megkeserüli az az állat!
Az illető teljesen magához szögezett.
- Nyugalom. Törött karral pálcát se tudsz rendesen fogni – suttogott nyugtatóan a fülembe. – Gondold át! Különben is, Malfoy megkapta a magáét tőlem. Ha meggyógyítottak, utána tedd csak tiszteletedet nála.
Szép lassan fújtam ki a levegőt. A düh elpárolgott, a fájdalom belém nyilallt. Ismételten könnyes lett a szemem. Éreztem Sirius szuszogását a nyakamon.
- Elengedhetlek?
- Nem feltétlenül – válaszoltam rekedten.
Szaggatottan lélegeztem, Sirius továbbra is szorított. Időközben az eső is szemerkélni kezdett. Mint valami rossz tucatfilm…
- Joy, jól vagy? – közelített meg minket Potter.
- Eltört mindkét karom, és még kérdezed?
- Látom, Tapmancs leápolt, szóval visszavontam a kérdést – tartotta fel védekezőn a két kezét Potter vigyorogva.

Körénk gyűlt az egész csapat. Kezdtem volna kínosan érezni magam, ha nem éreztem volna a fájdalmat. Lily rekordgyorsaságból fékezett le előttünk, Potterbe kapaszkodva.
- Joy! Az a szemét Malfoy, ne félj, McGalagony ezért…
Elállt a szava, ahogy meglátott terelőtársam karjában. Mit ne mondjak, érdekesen festhettünk. A zsibongó és dühöngő griffendélesek jöttek ünnepelni a győzelmet, emellett mocskolni Malfoyt. Az első már láthatták a központba emelt párosunkat.
- Sirius, asszem, el kéne válnunk, mielőtt tömeghisztéria lesz.
- Legyen… - ölelt még jobban magához.
- Ha Madam Pomfrey összefoltoz, meg tudom védeni magam a rajongóidtól – vontam vállat.
Illetve akartam. Felsikkantottam a fájdalomtól, olyan hangon, amit még nem produkáltam.
- Szólna neki valaki? – nyögtem ki.
Rögtön tízen rohantak is. Nocsak, néha nem rossz dolog az együttérzés.
- Ez most komoly?
Lily ennyit tudott mondani. Ha jól sejtem, nem a karomra célzott.
- Miért, Evans? Szerintem jól mutat a karjaimban, bár nem látom kívülről – érvelt Sirius nagy komolyan.
- Jól mutatnék biztos, ha NEM LENNE ELTÖRVE MINDKÉT KAROM.
Mintha senki nem venné észre ezt az apró tényezőt.
Feltűnt Pomfy, a sápadt McGalagonnyal az oldalán. A javasasszony két pálcaintéssel elintézte a dolgot, aztán küldött utamra. Házvezetőnőnk annyira elszörnyülködött, hogy a bulira is rábólintott, ha ettől jobban érzem magam. Ilyennek se sűrűn láttam.

- Mit csináltál Malfoyjal? – törtem meg a csendet a toronyba menet.
- A gyomrába ment a gurkó, és lerepült a seprűjéről. Tovább nem tudom, utánad repültem.
Lily kész idegroncs volt. Azt hiszem, túl sok változás történt számára héten. Potter szokásosan „udvarolt” neki, most még hárítani is nehezére esett. Siriusszal mögöttük sétáltunk, mögöttünk Maya Eric Woodsszal flörtölt nagy hévvel, akit azért hívtak meg, mert Griffendél-barátként konferálta a meccset. A kviddicstaláros megjegyzéshez azért hozzászólnék…
- Az Eric Woods? – pillantott hátra Sirius. – Szőkék… összeillenek.
- Ez hajszín alapján megy? – fogtam meg egy barna tincsemet.
- Nálunk nem – kacsintott rám.
Szemforgatva bemásztam a portrélyukon. Benn örömujjongás fogadott, a kviddicspályát juttatta eszembe. Valaki a kezembe nyomott egy vajsörös üveget. Siriust ugyanígy fogadták.
- Az ifjú párra! – kiáltotta megint egy valaki.
De én már eltűntem a tömegben, az ilyen középpont nem az én világom. Potter pótolt. A diákok a vállukra vették, Lilyvel együtt, aki erősen tiltakozott.
- Potter és Evans! Potter és Evans! – skandálta a tömeg.
Leültem a lányok körletébe vezető lépcsőre. Egyedül iszogattam, a közelben álltak a rekeszek, tehát utánpótlásból nem szenvedtem hiányt. Egy párocska belém ütközött felfelé menet.
- Azért ennyire ne vesszetek el egymásban, ha lehet.
Eric Woods rám emelte a tekintetét. Maya kukkantott rám mögüle. Szelíden rezegtettem a fejemet, jelezve barátnőmnek, mekkora hülye.
- Áldásom rátok! – tápászkodtam fel.

Kicsit imbolyogtam, de ez senkinek nem tűnt fel, mivel mindenki a saját mozgáskontrolljával foglalatoskodott. Valahogy Lily mellé keveredtem. Potter már rég elfoglalta magát valakivel, de Lil se tétlenkedett. Morrison, egy hatodéves karjaiban találtam rá.
- Lily, jól vagy?
- Csodásan! – mosolygott rám, de a szeme kettéállt.
- Na jó… vége a bulinak – fogtam meg a karját.
Morrison kérdőn nézett rám. Az a szemét be se volt rúgva!
- De én maradni akarok! – nyafogott barátnőm.
Szilárd mozdulattal megrántottam, majd felvezetgettem Andersonék szobájába, ahol lakott két normális lány, aki soha nem járt le közénk, piáló vadállatok közé. Ez is egy életforma. Gondjaikra bíztam Lilyt, aztán visszatértem a tömegbe.
Kezembe vettem egy vajsört. Pár perc tétlen téblábolás után Siriusba botlottam, a szó szoros értelmében. Majdnem átestem rajta, mivel egy puffon ült, egy féli üres üveggel szövetkezve, imádói körében. Mielőtt hasra vágódtam volna, elkapott, és az ölébe rántott. Nem tudtam eldönteni, direkt csinálta, vagy kész akarva.
- Na, élvezed a bulit? – hunyorgott rám.
Szerintem még egyikünk sem rúgott be. Hatalmas hangsúly a még-en.
- Ha nem kellett volna ágyba dugnom Lilyt, talán élvezném.
- Hm? Mit csinál James?
- Nem tudom, biztos elfoglalta a szobátokat egy csajjal. Lily kiütötte magát…
- Nyugi, senki nem fogja leteperni. Nincs bennük annyi önbizalom.
- Kezdek félni tőled – mosolyodtam el.
Hátratűrt egy fürtöt az arcomból. Éreztem, hogy pirulni kezdek, ezért inkább édes jó nagyanyámra gondoltam az eddigi pikáns dolgok helyett. Segített.
- Akkor jó. Kölcsönös – mosolyodott el ő is.
Bő fél percig vizsgáltuk a másik tekintetét. Aztán mikor kiesett a kezemből az üveg, mintha ez lett volna a rajtjelzés, egymásnak estünk. Azt hiszem, ilyet még nem éltem át. Olyan szenvedéllyel csókolt, mintha le akarna nyelni a számon át. Tetszett. Főleg, mivel viszonozni tudtam. A kezeimet a nyaka köré kulcsoltam, az ő keze kicsit lejjebb csúszott a derekamnál. Nem érdekelt.
Engem tartva felemelkedett az ülésről. Éppen csak egy centire váltam el tőle, hogy beszélni tudjak.
- Mi van?
- Ajánlom Jamesnek, hogy valahol máshol legyen – indult el felfelé.
Felnevettem. Ennyire erkölcstelen lennék? Dehogyis. De azért valljuk be, a közönség mindennél zavar.
Sirius berúgta az ajtót, közben végig a szemembe nézett.
- Peter, tűnés!
Pettigrew vigyorogva kiiszkolt. Még hallottam, ahogy kiált a lépcsőről:
- Akció, kéretik nem zavarni!
Sirius letett az ágyára. Mielőtt bárki belemelegedne a méhecske és a virág sztoriba, eszem ágában nem volt lefeküdni Sirius Blackkel. Ennyire még magamnál voltam.
Sirius újra felvette a szemkontaktust. Úgy látom, ez lett az új hobbija. Mosolyogva megcsókoltam. Hm… Lángnyelv whiskyt ivott utoljára. Átkarolt, és közelebb húzott magához.
Valaki kinyitotta az ajtót. A pillantásom Remus rikító vörös fejére esett. Felröhögtem, Sirius szintúgy.
- Szép jó estét, Holdsáp – köszönt vidoran Sirius.
- Bocs…
- Semmi gond – nyugtattam meg. – Nem zavartál meg semmi különöset.
- Semmi különöset?! Ehh…
Ezzel Sirius rám vetette magát. Nevetve vágódtam hanyatt a roxfortos ágyneműn. Nem tudom, Remus mikor ment ki, nem is érdekelt. Ugyanis pár perc múlva, azt hiszem, Siriusszal együtt, elaludtam.