Kinyitottam a szemem. Fehérség. Alakok, akiket nem tudtam tisztán kivenni. Bűz. De valami iszonyatos. Valaki a szagot árasztó löttyöt próbálta letuszkolni a torkomon.
- Fúj, maradok inkább a Lángnyelv whiskynél, kösz – motyogtam.
- Igya meg most ezt, Miss! Attól nem lesz jobban.
- MIT CSINÁLTÁL VELE TE IDIÓTA? – ordibálta másvalaki.
- Fogd már fel Evans, hogy semmit!
- Nem hiszek neked! Csak úgy elvesztette az eszméletét pont a TE karjaidban?!
- Fogjátok már be! Széthasad a fejem… - jegyeztem meg, de többet nem mondhattam, mert az égett gumi bukéjú folyadék csurgott le a torkomon.
Ami rövidtávon az itatóm képében landolt. Végre normálisan láttam. Madam Pomfrey letörölte a maradékomat, felállt mellőlem, és elátkozva egész családomat az ük- ük- ük- ük- apámig visszanyúlva továbbállt.
- Joy! – sikított fel két lány, aztán rám vetették magukat.
A vörös és szőke hajfürtök közül nagy nehezen megláttam Blacket, mellette a drága McGalagonyt, őmellette Pottert, aki mellett Murray lélegzett fel épp.
- Engedjétek el a nyakam, vagy megfulladok – hörögtem.
Lily Mayával együtt hátrébb húzódott.
- Jól vagy, Joy?
- Aha. Mi történt?
- Ma már másodjára voltál a karjaimra utalva – furakodott oda Black.
- Remélem, kiélvezted, mert ilyen kiszolgáltatottság többet nem fordul elő.
Ekkor döbbentem rá, hogy még mindig a pályán vagyunk. A fehérség a világítás miatt lehetett. Remek hely a halálhoz…
- Bemehetek? – ültem fel.
- Miss Ecker? Ó, Istenem! Szerencséje van, Black!
- Ne ordibáljon, tanárnő. Fáj tőle a fejem.
- Látom, nem javított magán semmit az eset – jött közelebb mosolyogva (?!) McGalagony.
A barátnőim felsegítettek, aztán dülöngélve elindultunk a kastélyba. Ezt lehet triónak nevezni. Madam Pomfrey utánam akart jönni még egy adag elixírrel, de McGali leintette. Vannak még csodák! Black meg Potter mögöttünk jöttek, előbbi még mindig kviddicstalárban.
- Többet nem gyakoroltok ketten… - dörmögte Potter.
Jótékonyan hallgattunk, hadd legyen meg az öröme.

A klubhelyiségben levetettem magam a kandalló előtti fotelbe. Maya izgatottan magyarázni kezdett, viszont én nem figyeltem rá. Potter Lilyvel próbált beszélgetni, aminek a vége – szokás szerint – egy pofon lett. Mármint Liltől. Ennek visszhangjaként megkordult a hasam.
- Éhes vagyok.
- Mindjárt éjfél. Már nincs vacsora – dohogta Lily, s leült velem szemben.
Blackhez fordultam, aki eddig szótlanul meredt a tűzbe. Kicsit elbambulhattam, mert Maya megbökött, élek e még. Megráztam a fejem. Black vigyorgott.
- Öhm… hoznál nekem valami kaját?
- Miért is tenném?
- Mert megkértelek. Cserébe én hozom a piát a következő bulira.
- Oké – bólintott kis gondolkozás után. – Mi kell?
- Tök mindegy. Valami ehető.
Felkelt, és eltűzött ennivalóért. Nekem. Miket nem produkál az élet…
- Szóval… halljuk! Mióta? – szegezte nekem a kérdést May.
- Mi mióta?
- Mióta jársz Siriusszal? És legfőképp… MIÉRT NEM MONDTAD?!
- Te megzakkantál –fejtettem ki véleményemet tömören.
- Ne csináld már, Joy!
- Na jó… még most hagyd abba…
- Te meg most mondd el!
- Fejezzétek be mindketten! – csattant fel Lil.
Felvontam a szemöldökömet. Már csak hárman voltunk a klubhelyiségben.
- Mit mondott Potter?
- Semmit. A szokásos. Kikészített.
Felállt mellőlem, és felvonult. Maya egy ideig nézett utána, aztán végül felment ő is. Egyedül maradtam. Lehunytam a szememet, majdnem elaludtam.
- Itt a kaja – súgta nekem Black.
Kipattantak a szemeim. Black telepakolta a karjait étellel, az egyik kezével tökleves kancsót fogott. Leült a mellettem levő karosszékbe. Nekiláttunk falatozni. Némán ettünk 15 percen át, ami azért meglepő.
- Kösz – nyögtem ki végül.
- Úgyis visszaadod – kacsintott.
A háttámlára támaszkodtam.
- Jó éjt Si… Black!
Zavartan felmentem a többiek nyomán. Maya és Lily már aludtak. Eszembe se jutott a ruhám, ami az öltözőben maradt. Nyűgösen átvedlettem pizsamába, aztán lefeküdtem.

Eltelt a szeptember. Október első hetében ültem bájitaltan órán, kint még a Nap sütött, talán ez volt az utolsó meleg hetünk. Unottan pöccintgettem a pálcámmal, de a kismilliomodik próbálkozás után inkább feladtam. Egy hullámos tincsemmel szórakoztam, Flitwick rám se hederített, mikor egy galacsin pottyant a padomra.

Este üvegezés.

Felismertem Black írását.

Te tudod, mi az? –én
Smith elmagyarázta –B
OK. Kik lesznek ott? –én
Mi, meg pár girffendéles. –B

A mi a csapatot takarta, a pár griffendéles meg néhány lotyót. A szokásos.

Ott leszek. –én

Letettem a pennámat. Nekem ennyi lett volna a beszélgetés. Neki nem.

Emlékszel? Te hozod a piát. –B
Dögölj meg. –én
Te mondtad, Joy… - B
Ezt nevezem lovagiasságnak! –én
Ha lovagias lennék, azt nem díjaznád. –B

Hátrafordultam, és kérdőn néztem rá. Hátradőlve ült a székén, a griffendéles nyakkendője kötetlenül, az inge hanyagul begombolva, farmerben, a lába az asztalon. Visszanézett rám a kék szemeivel. Életemben először éreztem úgy, hogy el tudnék olvadni a tekintetétől. Ez szíven ütött. Infarktus. Bumm. Potter szólt Blacknek, aki megszakította a „kapcsolatot”.
Tehát visszafordultam, lelöktem a pálcámat az asztal alá, és csak ott voltam hajlandó elpirulni. Amikor visszatornáztam magam a székre, teljesen nyugodtan folytattam az aktív semmittevést.
Még 30 percnyi unalom után kicsengettek. Flitwick is kért egy kilométer hosszú esszét, de nem izgatott, miről. Majd Lilyről lemásolom. Odamentem barátnőimhez, lévén ebéd következett. Maya épp rólam karattyolt valamit Lilynek, aki láthatóan nem értett vele egyet.
- Biztos vagyok benne!
- Joy nem olyan lökött, Maya…
- Milyen lökött? – szúrtam közbe.
Zavartan néztek rám.
- Semmi… May nincs eszénél.
- Dehogynem!
- Ezt tárgyaljuk meg inkább kaja mellett.

A nagyteremig veszekedtek, ott is csak azért hagyták abba, mert Potter odalépett hozzánk. Mögötte a banda. Ezek rosszabbak, mint a lányok…
- Mit akarsz Potter? – kérdezte Lily szárazon.
- Gyere el este üvegelni.
- Üvegezni – javítottam ki Lil értetlen arcát látva.
- Ja, azt… kérlek…
- Nem – hangzott a rövid ítélet.
Lily emelt fővel besétált a nagyterembe, May utána, és most már Potterről szövegelt. Az illető épp fancsali képet vágott az újabb elutasítás miatt.
- Joy, megpró…
- Nem ígérem. Ha te nem lennél ott, akkor sem jönne. Prefektus…
- Mint én. Pont ezért akarlak titeket lebeszélni – dünnyögte Remus.
- És tudod, hogy feleslegesen, Holdsáp – ragozta Black.
- Nem én viszem az italt – jegyeztem meg, aztán ott se voltam, nehogy válaszolni tudjanak.
Lehuppantam vörös barátnőm mellé. Valami zavart. A csend. Maya nem beszélt. Helyette mérgesen tátogott, sikítani próbált, de nem volt hangja. Azt tettem, amit ilyenkor minden jó barátnő tenne: kiröhögtem.
- Imádom a némító bűbájodat, Lily.
- Hasznos, nem?
- De még mennyire!
Összemosolyogtunk. Aztán neki az arcára fagyott a gesztus. Pont akkor tekintettem hátra, mikor Black leült mellém. Lily Pottert kapta (minő meglepetés!). Remus velem szemben helyezkedett el, mellette meg Pettigrew esett neki az ebédnek. Maya kerekre tágult szemekkel bámult Remus mellől.
- ’étvágy! – láttam neki válogatni.
Lily jelentőségteljes pillantást vetett rám. Kérdőn felvontam a szemöldökömet.
- Engem nem zavarnak – jelentettem ki.
- Joy! – csattant fel beszélni tudó barátném.
- Mi van? Ha öltözni tudok mellettük, akkor enni is.
Black majdnem lenyelte a villáját nevetés közben.
- Te velük szoktál öltözni? – háborodott fel Maya.
- Kegyetlenség volt feloldani, Remus – sóhajtottam. – Miért, szerinted külön lakosztály kapok?
- Minimum!
- Mire vége a veszekedésnek, ki kerüljön mellé, már rég átöltözött. Persze én elkaptam pár fontos részletet… - mesélt Black.
Oldalba vágtam a könyökömmel, mire elvigyorodott.
- Ezért a megjegyzésért hozod te a piát helyettem.
Lily lecsapta az evőeszközeit, felpattant, és kiviharzott. Szánakozva néztem Potterre.
- Már megint mit mondtál neki?
- Hogy gyönyörű ma.
- Érthető.
Visszatértem a tányéromhoz, amiből Black csipegetett.
- Szedj magadnak!
Ártatlanul rám mosolygott. Viszonzásképp a villámmal elkoboztam egy falat csirkehúst az ő tányérjáról, mire arrébb húzta.
- Smucig – reagáltam le.
- Te mondod?!
A túloldalra tekintettem. Maya mosolyogva minket nézett, engem és Blacket. Olyan mosoly játszott az arcán, ami az anyukákén van, mikor kisgyermekeik, a kisfiuk a kislányukkal szerelmest játszik. Ez baromira nem stimmel.
- Maya, ezt az arckifejezést most töröld le a képedről…
- És ne kommentáld! – tettem hozzá sietve, látván szólásra nyitja a száját.
- Olyan édesek vagytok! – dalolta el végül.

Úgy meredtem rá, mintha megakadt volna a szalag. A szemem sarkából láttam, Black is így tesz. Remusék felénk pislogtak, ezzel semmi problémám nem akadt. A hugrabugos meg hollóhátas nőállománnyal (a griffendélest nem is említve) viszont annál inkább. Nem részletezem, milyen kedvesség sütött róluk. Nagy hirtelenjében hatalmas csend lett.
- Aláírtad a halálos ítéletemet, May – közöltem vele.
- Ugyan, Joy…
- Mentem órára. Ha útközben eltalál pár Adava, mindent rátok hagyok.
Felálltam, majd a néma csendben kisiettem. Nem rohantam. Tényleg nem! Éreztem a hátamba fúródó tekinteteket, ami helyére mindenki ízlés szerint képzelt valamit (dárda, szablya, lándzsa, kisbalta, láncfűrész, stb.).
Én ültem be elsőnek átváltoztatástanra, házvezetőnőnk nem kis megrökönyödésére.
- A halálán van Ecker, és ki akar engesztelni?
- Még nem, tanárnő. Csak a délutánt kell megvárnia.
Fejcsóválva varázsolta elő az óra kellékeit. Egész tanítás alatt meghúztam magamat. Sose tudni, honnan csapódik be az első átok valami libától.