Hát így végzem. Kuporgok a férfi klotyóban. Pedig még csak a második napja tartott a tanév, ergo megdöntöttem az eddigi rekordomat.
- Itt van? – tudakolta egy aggódó hang.
- Tuti… csak meg kell találni, melyikben.
Az ajtó, amibe belerúgtam, hangos recsegéssel, és barátnőm orrbavágásával tudatta a keresőimmel, hol vagyok.
- Bocs.
- Zsemmi gomb – vágott egy fájdalmas fintort Lily, miközben az orrából dőlt a vér.
- Potternek annál nagyobb – vetette közbe vigyorogva másik barátnőm, Maya.
- Ne izs emlídzsd azt a fafejű bamot.
- Ugye nincsenek itt?
- Mióta érdekel az téged? – csillant fel az imádjuk-együtt-Pottert-és-Blacket mozgalmat követő Maya szeme.
- Ma óta. Ágyékon trafáltam Blacket, mert kicsit másképp értelmezte, miért van egymás mellett, egy csapatban, két terelő. Szerintetek csak heccből bujkálok itt ebéd helyett?
Lily próbált rosszallóan nézni rám, vajmi kevés sikerrel. Maya nem is próbálta leplezni a dühét.
- Ezt komolyan mondod?! Azt hittem, valami féltékeny liba volt az. Szegény Sirius…
- Úúú, szegénykém. Hidegen hagy – kacsintottam Mayára. – Csak tudjon seprűre ülni, és játszani.
- Hogy lehetsz ilyen érzéketlen, Joy?
- Hogy lehetsz ilyen naiv liba, Maya?
Kellemesen elcsevegtünk. Mint mindig. Csak most Lily nem beszélt, mivel volt egy kisebb… hm… vérzési problémája a jóvoltamból. Amit el is felejtettem, ameddig Mayával „veszekedtem”. Akkor kaptam észbe, mikor Lily feje koppant a padlón.
- Úristen, Lily! – kiáltott fel May, és lehajolt hozzá.
Felkeltem a lehajtott fedőről, hogy segítsek Mayának felvenni, majd cipelni Lilt a gyengélkedőre.
- Egyszer… leátkozom… a tökét… is… Blacknek – ziháltam menetelés közben.
- Most… meg… miért… rá… haragszol? Te… verted… orrba… Lilt.
Megálltam. Maya ment volna tovább, aminek az lett a következménye, hogy Lily majdnem a földön landolt.
- Ha nincs Black, nem ülök a vécében sem.
- Igen, Joy, ez vagy te. Valakit mindig hibáztatnod kell magad helyett!
- Most komolyan ezen akarsz velem összeveszni, amikor inkább a barátnőnkön kéne segítenünk?
Az ajkába harapott. Sok mindent lehetett Mayára mondani, de a cserbenhagyás nem tartozott a repertoárjába.
- Siessünk.
Újra felkaptuk Lilyt, mert egyikünk sem bízott a lebegtetési képességeiben. Pontosabban én igen, de ilyen helyzetben nem akartam megkockáztatni, hogy a gondnok ma Lily agyvelejét törölje a padlóról.
Madam Pomfrey zsörtölődve fogadott minket. Lefektettük a barátnőnket egy ágyra, aztán el is hátráltunk, hogy utat engedjünk a sürgölődő Madamnak.
- Mit állnak itt, kisasszonyok? Órájuk lesz még nem?
- Súlyos, Madam Pomfrey? – kérdeztem sietve.
- Nem annyira. Ha visszajönnek az óráik után, talán már fitten üdvözölhetik a barátnőjüket.

Bűnbánóan kullogtam ki a gyengélkedőről, mögöttem Maya. Bűnbánóan?! Én nem szoktam bűnöket megbánni. Én cselekszem, aztán vállalom a következményeket. Kivéve, ha Mayáról vagy Lilről van szó…
- Evans?
- Joy. Hello Potter, viszlát Potter.
- Mi van vele? – szegezte nekem a kérdést a fogónk.
- Nem mindegy az neked? A változatosság kedvéért inkább beülhetnél valamelyik órára, hogy ne csak a csodás fogói képességeid miatt maradj a Roxfort tanulója.
- Ma szokatlanul bőbeszédű vagy, Joy.
Ez meg mit keres itt? A heréit kellett volna jegelgetnie még egy ideig.
- Kezd viszketni a térdem…
- Sziasztok! – köszön mézes-mázas hangon Maya. Hányingerem lett tőle.
Potter ügyet se vetett rá, Black pedig vigyorogva engem nézegetett, vajon megtenném e újra. Megtettem volna. Egy szó nélkül.
- Mi van Evansszal?
- Nem értesz a szép szóból?
- Joy beverte az orrát a vécéajtóval, és elájult a vérveszteségtől. Mi cipeltük fel. De a Madam azt mondta, órák után már egészséges is lesz – felelte készségesen Maya.
- Kösz, May…
Soha nem tudta felfogni, mikor van az a helyzet, amikor nem a „Potter és Black legnagyobb fanja vagyok!” énjét kellett mutogatni.
- Orrbavágtad a vécéajtóval? – röhögött Black.
- Mivel MIATTAD kénytelen voltam a férfi klotyóban punnyadni evés helyett. Ha megnyertük a meccset, többet seprűre se fogsz tudni ülni, ezt garantálom.
- Oh, ne légy ilyen kegyetlen! Bár attól függ, mivel éred ezt el… - kacsintott rám a hamisítatlan félmosoly kíséretében.
- Elég. A csapattagok nem nyírják ki egymást. A Joy-féle módszer kizárt, a Sirius-féle meg nem az én dolgom – vigyorgott Potter.
Maya duzzogott, mivel rá nem is figyeltek.
- Na figyelj, Potter! Igaz, hogy te vagy az évszázad fogója, de ettől még úgy küldlek a haverod után, hogy…
Maya elkapta a karom, és egy üdvözült mosoly kíséretében rángatni kezdett órára. A ráncigálástól abbahagytam a szidalmakat, de leráztam magamról a kezét.
- Lilyt meg lehet békén hagyni. Köszöntem.
Azzal elmasíroztam. Nem tudom, hol élnek ezek.

Elkéstünk átváltoztatástanról. McGalagony pengevékony ajkakkal fejezte ki nem tetszését. No meg 10 mínusz ponttal. Dühösen levágtam a táskámat, majd magamat a padomba. Maya azt hiszem, nem mert mellém ülni, mert ilyen állapotban közveszélyes voltam. Nem csodálkoztam.
- A meccsen úgyis visszaszerezzük – suttogta valaki hátulról a fülembe.
- Ha, hangsúlyozom, HA rá tudsz egyáltalán ülni a seprűdre.
- Muszáj lesz hagynod. Akármilyen jó terelő is vagy, egyedül nem bírod.
- Mr. Black! Hagyná Miss Eckert figyelni is talán?
Szinte a hátsó szemeimmel láttam, ahogy Black arcán előtűnik a szokásos félmosoly.
- Csak figurákat, és pózokat beszéltünk meg, tanárnő.
Éreztem, hogy lassan vörösödni kezdek. Kihúztam magam, ezzel elejét véve a dolognak. Ezt a fajta kétértelmű mondatos módszert már megszoktam, lévén, hogy rajtam kívül csak egy lány gazdagította még a Griffendél kviddics csapatát, ő is tavaly volt végzős. Ergo idén én viseltem egyedül a női jelzőt a játékosok közül. És ha csupa férfiakkal vagy körülvéve, dönthetsz, hogy hozzájuk idomulsz, vagy folyamatosan ég az arcod. Inkább az előbbit választottam.
Tehát nem ez a mondata lepett meg, hanem az az előtti. Black megdicsért. Nem „Hú de jó segged van!” vagy „Ezek igaziak?” mondattal, hanem a terelői képességemet ismerte el. Ezt sem hittem, hogy megélhetem.
- De nem az én órámon! Újabb tíz pont a Griffendéltől, fogjon kezet Eckerrel!
- Hisz épp most szólt le tanárnő, hogy zavarom az óráját.
- Ne pimaszkodjon, Black! – dörrent rá McGalagony.
Kissé hátrafordítottam a fejem. Naná, hogy összevigyorogtak Potterrel.
- Miss Ecker, szeretne még elmerülni Black és Potter bámulásában, vagy végre folytathatnám az órámat?
Black kihívóan rám mosolygott. Hangtalan „Mered, avagy nem?”. Sóhajtottam. Játsszunk.
- Szeretnék, tanárnő – fordultam a házvezetőnő felé, - de Black az általam összezúzott golyóival van elfoglalva, magát pedig nyilvánvalóan hidegen hagyják a vágyaim, tehát folytassa nyugodtan az óráját.
Mindezt nagyon komoly hangon hadartam el, miközben az osztályból kitört a röhögés. Mosolyogva néztem, ahogy a tanárnő arca elborul a mérhetetlen dühtől. A sztárjátékosaink megveregették a vállamat. Black keze ezután is ott pihent, amit rövid úton eltávolítottam.
- Mit képzelnek magukról? Istenemre mondom, ha nem lennének ilyen jó játékosok, már rég repültek volna az iskolából! Újabb tíz pont, Miss Ecker jóvoltából.
- Ön kérdezte, professzor – szólalt meg Potter.
- Fejezzék már be! De felőlem így is haladhatunk. A következő órára 2 méteres esszét várok a gerincesek eltüntetéséről!
- De hát azt még nem is vettük! – fakadt ki egy hugrabugos.
- Pontosan, Mallor! Azt az időt dolgozzák le, amit a trió elvett az órámból. Most pedig gyakorolják azt az átkozott eltüntetést!

Trió? Trió?! Azt még elviseltem, hogy a kviddics csapatban együtt voltam velük, mivel másképp nem játszhattam volna. Azt is elviseltem, ha Blackkel „terelők”-ként szerepeltünk. De hogy Black, Potter, meg én trió? Ez felháborított.
Óra után ezt óvatosan meg is jegyeztem a professzornak, akitől csak egy fáradt „Ne idegesítsen tovább, Ecker!” –re futotta. Nem erőszak a disznótor… Fásultan léptem ki a teremből, nem voltam most ráhangolva több ilyenre. De a „becsületem” forgott kockán, ismét a régi nóta. Ha egy full fiú csapatban egyedül képviseled a tévesen megítélt gyengébbik nemet, sokkal többször kell bizonyítanod az elismeréshez, aztán annak megtartásához. Ezt megerősítendőn Black lépett oda hozzám.
- Elismerem, erős rúgás volt, de azért nem ennyire – kacsintott.
- Kár.
Erre előkerült a jól ismert félmosoly.
- Jössz az edzésre? James már ma el akarja kezdeni, mert máson nem tudja kiélni a szadizmusát.
- Két méteres esszé kell átváltoztatástanra, miattunk, olyanról, amiről fogalmam sincs. Hát persze, ott leszek!
- Ezt nálad nem tudom, igen-nek, vagy nem-nek könyveljem-e el… te sem tudod.
- Ajaj. Ennyire kiismerhető lennék?
Közelebb hajolt. Figyelmeztetően emeltem a térdem, de ő somolyogva a fülemhez hajolt.
- Nem is tudod, mennyire.
Valószínűleg megpillantotta Pottert, mert gyors ütemben távozott. Vagy csak megrémítette, hogy nem olvadtam rögtön el. Nekem mindegy. Maya lépett oda hozzám, furcsa kifejezéssel az arcán.
- Ez az volt, aminek gondolom?
- Attól függ, minek gondolod – vontam vállat.
- Sirius a TE füledbe sustorgott, és TE hagytad?
- Black az én fülembe suttogott, de nem hagyott időt reagálni. Különben is, ezzel csak idegesíteni akar.
May döbbenten-vigyorgósan nézett rám.
- Ezt a kifejezést most töröld le az arcodról!
- Már hallom az új pletykákat: „Joy Ecker, és Sirius Black, a Roxfort sztárterelői! Együtt a csapatban, együtt az ágyban!” – vihogott.
- Elkésünk bájitaltanról.
Elindultam a pincék felé. Maya idétlenül heherészve követett, amikor levegőt vett, kis szünetet tartott, hogy újabb variációkkal bombázhasson. A terem előtti folyosón már mindenkinek ez volt a témája. Az arcom pedig a pipacs mindegyik árnyalatát felvette. Black érdeklődve hallgatta a különböző verziókat, ha olyat hallott, ami tetszett neki, rám kacsintott. Lumpsluck hangja mentette meg Mayát, aki még mindig röhögőgörcsben szenvedett, attól, hogy kiszorítsam belőle a szuszt. Pusztán baráti alapon.
- Siessetek! Nagyon bonyolult bájitalt terveztem erre a dupla órára…

A diákok (velem egyetemben) beszállingóztak a terembe. Lumpsluck egy pálcaintéssel a táblára vázolta a receptet.
- Lássanak hozzá!
Egy órán át remekül ment minden, csodával határos módon sikerült mindent úgy csinálnom, ahogy kell. Akkor ott rontottam el a dolgot, hogy Blackre néztem. Aki szintén engem bámult. Az előbbi hülye pletykák ötlöttek eszembe, elkaptam a tekintetemet. Próbáltam tüntetően másfele nézni. Bő tíz perc után Maya elkapta a kezem, és lehajtotta az asztalra. Ezután pár másodperccel a főzetem hirtelen forrni kezdett, neonzöld színt öltött, majd kirobbant az üstömből, műtakonyszagú löttyel beborítva a mellettem állókat. Lumpsluck idegesen döcögött oda hozzám, csodálom, hogy nem gurult.
- Pár csepp sárkányvér, Miss Ecker. Nem egy egész üveg! – mosolygott rám kedélyesen.
- Most már mindegy – állapítottam meg okosan.
- Ahogy mondja. Öt pont a Griffendéltől. – körbenézett a teremben – Hol van Miss Evans?
- A gyengélkedőn, tanár úr.
- Értem. Ez esetben… Mr. Murray! Órák után segítene Miss Eckernek rendesen elkészíteni a főzetet, ha megkérhetném?
Murray, a Hollóhát szépfiúja, éltanulója, és egyben prefektusa rám mosolygott.
- Természetesen.