1. Fejezet
2007.08.01. 21:10
Avagy egy sztori arról, mi történik akkor, ha két ilyen Naughty Girl kiéli a perverzióját: Cedric, Draco, fogadás, extrém helyek, és méltó büntetés... Mindez a mi elmegyilkos humorunkban.
[Bosie ajánlásával;)]
A januárról megmaradt hó sáros latyakká olvadt szét, amint Draco Malfoy utat tört magának a Fekete-tó felé. Nyomában ezúttal nem két hűséges gorillája, hanem Theodore Nott és Blaise Zambini lépdelt.
- Végre sikerült lerázni ezt a két hetero marhát – mondta a szőke elégedett mosollyal. – Alig tudtam meggyőzni őket, hogy a könyvtár nem megy az imidzsükhöz.
- Csodálkozom rajta, hogy a lányokat szeretik – fűzte hozzá szenvtelenül Blaise. – Meg mertem volna esküdni, hogy együtt vannak.
- Azt akarod, hogy kitaccsoljam a reggelimet, Zambini? – kérdezte fintorogva, csak amúgy költőileg Theodore.
Ahogy közelebb értek a tóhoz, Draco morogva konstatálta, hogy a part legjobb kilátással rendelkező padját már elfoglalták. Kedvenc helyén arra abszolút méltatlanok ültek, nevezetesen a fél Weasley-família, karöltve a féleszű Longbottommal. Arisztokratikusan felvonta a bal szemöldökét, és néhány hangtalan lépéssel a pereputty mögött termett.
- Na mi az, az ólotokban már nem fértek el? – kérdezte, mire sortűz-szerű fejmegfordítás volt a válasz.
- Kopj le, Malfoy – mondta hatalmas kreativitással Ron.
- Azta, Weasley, most kurvára megsértődtem – gúnyolódott.
Néhány méterrel arrébb, Cedric Diggory felhagyott korábbi tevékenységével, és érdeklődve figyelni kezdte a jelenetet. Hogy hírnevét is ápolja, pár arra sétáló fiúra sármosan rámosolygott, de közben figyelmét a közjátéknak szentelte.
- Most mégis, mi bajod van? – kérdezte felsóhajtva George. – Elfogyott a megdugnivaló rajongó? Menj, randizz a jobb kezeddel…
- Az az esti program, de meg is nézheted. Az lenne sivár kis életed csúcspontja.
- Kösz, kihagyom – válaszolt tömören a fiú, majd ikertestvére vette át helyette a szót.
- Egyébként megkérdezhetem, miért töltöd értékes idődet a mi baszogatásunkkal?
- Történetesen a helyemet koszoljátok – közölte tárgyilagosan a szőke.
- Tényleg? – élénkült fel Fred. – Nem látom a padon a nevedet. Lehet, hogy ráültem?
- Nagyon poénos vagy, Weasley, apád humorát örökölted? Mondjuk anyádra biztos, hogy kellett tegyen pár szarkasztikus megjegyzést…
- Á, már tudom, mért ülnek itt – szólalt meg Nott is. – Az anyja eltorlaszolja a bejáratot…
A három griffendéles türelme elfogyott. Ron ugrott fel közülük elsőként, ellenben Neville próbálta magát minél kisebbre összehúzni.
Draco már épp pálcát rántott volna, ha nem rohan be a képbe egy elsős, ártatlan arcú hugrabugos.
- Cedric! – lihegte, miközben lefékezett háztársa mellett, majd amint levegőhöz jutott, lelkesen, a legnagyobb hangerőn, ami a tüdejétől tellett, kihirdette az egész udvarnak: - Snape üzeni, hogy vár este az irodájában büntetőmunkára!
- Már megint?! – jajdult fel Cedric, majd meggondolatlanul hozzátette: - A héten minden nap talált valami indokot…
A verekedni készülők között hirtelen síri csend támadt, majd mintegy vezényszóra, kitört belőlük a röhögés.
Az első, aki meg tudott szólalni, természetesen Draco volt.
- Úgy tűnik, Diggorynak is van már esti programja.
- Csak tudnám – vigyorgott Fred, mintha a legjobb barátok lennének Malfoyjal -, hogy miért pont Snape? Szerintem lenne más lehetősége is…
- Az ízlésficam – csóválta a fejét George.
- Vagy csak Snape-re kellett fanyalodnia… - próbálkozott meg egy poénnal Neville is.
- Jó vicc – vágott vissza magabiztosan Cedric. – Tudhatnátok, hogy bárkit megkapok, akit csak akarok. És Snape, hogy úgy mondjam, nincs az „akit akarok” listán.
- Na ne mondd, úgy látom nem szenvedsz önbizalomhiányban – lépett közelebb Draco fellengzős arckifejezéssel.
Cedric felállt a padról, és összefonta maga előtt a karját.
- Legalább NEKEM van is mire büszkének lennem – felelte némi éllel.
- Honnan tudod, hogy nekem nincs?
- Gyenge próbálkozás, Malfoy, de csak a szád nagy – válaszolt fiú, nem minden mögöttes tartalom nélkül.
- Fogadunk? – vetette fel az állát a szőke.
A hugrabugos nóném kissrác eddig megszeppenve álldogált közöttük, de ennél a pontnál szégyellősen eloldalgott a helyszínről, csatlakozva a további, költői homály fogságában tengődő anonim mellékszereplőkhöz.
- Ha le akarod égetni magad – vont vállat Cedric. – Állok elébe.
- Már most?! – értette félre Ron.
A két szembenálló fél még egy lesújtó pillantásra sem méltatta.
- Rendben. Tanúink úgy is vannak – egyezett bele Draco.
- A feladat pedig…?
- Extrém helyek, extrém emberek. – Draco arcára ördögi mosoly kúszott.
Cedric összevonta a szemöldökét, de nem szólt.
- Nott és Zambini írja össze a lehetőségeket – folytatta a gondolatmenetet a mardekáros, majd pillanatokon belül a két említettre dörrent. – Na, kezditek még ma?
- És a tét? – nézett Cedric a két sutyorogva elvonuló fiú után.
- Ha valamelyikünk lebukik, akkor a másik jelöli ki neki az utolsó helyszínt, és partnert. Bárhol, és bárkit.
- És ha az illető nem megy bele?
- Ezért találták fel a szerelmi bájitalokat, te hugrabugos kretén – osztotta ki Draco.
Cedric elmosolyodott, de a fejében szörnyű képek rémlettek fel Fricsről, meg a seprűtárolóról.
- Kezdhetsz félni, Malfoy.
- Csak szeretnéd, Diggory.
- Egy kikötésem van – szólalt meg a hugrabugos. – Egy kör mindkettőnknél Potteré.
Draco arcára egy pillanatra odafagyott a vigyor, de aztán bólintott.
- Perverz vagy.
- Csak annyira, mint te – nézett jelentőségteljesen Cedric.
Ebben a pillanatban tért vissza Blaise és Theodore egy darab üres pergamennel.
- Megbűvöltük - magyarázta az utóbbi büszkén. – Csak rá kell böknöd a pálcáddal, és megjelenik rajta a név és a helyszín.
- Zsenik vagytok – forgatta meg a szemeit Draco, de azért elvette Nott-tól a fecnit, és türelmetlenül megbökte a varázspálcájával.
Az udvar ezen részén pár másodperces néma csend állt be. Malfoy elfintorodott, aztán felnézett.
- Jó estéd lesz holnap, Weasley – morogta, Ronra pillantva.
|